Ezer új kerékpáros parkolót építenek a következő három évben Székesfehérváron

2018.10.13. 10:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. október 13. (szombat) 
Még idén elkészül 250 kerékpártámasz.         Galéria
 
 
 
 
 
 
Egy újabb, a kerékpárosokat érintő fejlesztésről döntött Székesfehérvár Közgyűlése. Ezer új biciklis parkolóhely, azaz kerékpártámasz létesül a következő három évben a város különböző pontjain, ebből 250-nek az építése még idén elkezdődik. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertették, a kerékpárosok érdekvédelmi szervezeteinek részvételével.

Székesfehérvár Önkormányzata korábban egyeztetést folytatott a kerékpárosok érdekvédelmi szervezeteivel, a Magyar Kerékpárosklub helyi csoportjával és a Fejér Megyei Kerékpáros Sportegyesülettel. Ennek során az érdekvédők kezdeményezték, hogy az 1000 új autós parkolóhely építését célzó program mellett ugyanekkora számban létesítsenek parkolókat a bicikliseknek is. A civilek javaslatot tettek arra is, hogy hol legyenek a támaszok, ennek alapján a Polgármesteri Hivatal szakemberei döntenek a helyszínekről és az építés ütemezéséről.

A Közgyűlés pénteki döntése értelmében a város a mindenkori éves költségvetéséből finanszírozza a 2018-tól 2021-ig tartó kerékpárparkoló-építési programot. 250 új kerékpártámasz kialakítása még idén elkezdődik, ami 7-10 millió forintba kerül a szükséges burkolatépítések függvényében. Az első új támaszok már elkészültek a Városház téren a zeneiskola előtt, a Megyeház utcában, a Polgármesteri Hivatal épülete mellett, illetve a buszpályaudvar északi szegletében.

Ezen felül szintén még 2018-ban, győri példa alapján elindíthatják egy fedett tároló kialakításának tervezését a Belváros mellett, az Ybl Miklós utca és Mátyás király körút sarkán lévő önkormányzati ingatlanon. A beruházás jelentősen megkönnyítené a Belváros gyalogos zónáiba, vagy a Zichy ligeti rendezvényekre érkező kerékpárosok közlekedését, a biciklik biztonságos és kulturált tárolását.

„A kerékpárok parkoltatásáról éppúgy gondoskodni kell, mint az autókéról. Fontos, hogy a tulajdonosok biztonságban elhelyezhessék a ma már egyáltalán nem olcsó biciklijeiket a Belvárosban, az iskolák, a közintézmények, a munkahelyek környékén. A helyzet rendezése főként a kerékpáros civil szervezeteket dicséri, akik megkeresték a város vezetését azzal, hogy helyezzünk ki a városba 1000 kerékpártámaszt.”
– mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy abszolút közmegegyezés, széles társadalmi támogatottság jött létre, ami folyamatossá teszi a fejlesztést a következő évekre is. Ráadásul a korábbi bizottsági egyeztetéseken és a pénteki közgyűlésen további, rendezésre váró kérdések is előtérbe kerültek a biztonságos kerékpáros közlekedésről. Hozzátette, ha a napjainkban tapasztalható mértékben növekszik a gépjárművek száma, akkor a közlekedési nehézségek egyre több és egyre hosszabb időben fognak mutatkozni napközben és az év egészét tekintve is. Ezért szükséges, hogy fejlesszük az alternatív közlekedési lehetőségeket.

Pásztor László
, a Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvár és Térsége Területi Szervezetének titkára méltatta a korábbi kerékpáros fejlesztéseket, és társai nevében is örömét fejezte ki a mosatni döntés kapcsán.  Elmondta, hogy a város egyes pontjain kritikán aluli a biciklis parkolási lehetőség, ennek rendezése élő és fontos kérdés, hiszen egyre többen járnak kerékpárral. Székesfehérváron – a közlekedési nehézségék miatt – 2-3 kilométeres távon nincs ellenfele a kerékpárnak, 5 kilométer a határeset, ennél hosszabb távon az autó a gyorsabb. Ráadásul a bicikli környezetbarát, helytakarékos és egészséges. Hozzátette, hogy az új kerékpártámaszok nagyon praktikusak, hiszen alkalmasak gyerek-, női és férfibiciklik rögzítésére egyaránt.

Molnár Tamás
tanácsnok üdvözölte, hogy újra civil kezdeményezésre jön létre egy fejlesztés. A szakértő kerékpáros szervezetek feltárták a problémát, és konkrét javaslatokkal álltak a döntéshozók elé. Ez alapján olyan helyekre kerülhetnek ki a támaszok, melyek valóban megkönnyítik a biciklisek mindennapjait. A tanácsnok arra buzdította a civil szervezeteket, hogy ha saját működési területükön találnak rendezésre váró problémákat, akkor azokat tárják azt fel, és juttassák el javaslataikat a döntéshozóhoz.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



 

–   Vége –


Szöveg:
Havasi Tímea

Fotó: Bácskai Gergely





 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.