27 új parkolót alakítottak ki az Óvoda utcában

2018.11.29. 10:33
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. november 29. (csütörtök)
Városi forrásból megújult az út és a járda felülete is. Galéria  
 
 
 
 
Az ősz elején kezdődött fejlesztésnek köszönhetően huszonhét új parkolót alakítottak ki, valamint megújult az út és a járda az Óvoda utcában. A csütörtöki műszaki átadáson, amelyen részt vett Földi Zoltán önkormányzati képviselő is, elhangzott, a beruházás a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. ÚT 2017-19. programjának keretében városi forrásból valósult meg.


A Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. ÚT 2017-19 programja keretében megújult az Óvoda utcának a tűzoltóság hátsó bejáratától a Munkás utcáig tartó szakasza. A mintegy 38 millió forintos városi forrásból megvalósult kivitelezési munkák során kiépítették a csapadékcsatornát és a felszín alatti közműveket. Az útburkolat és a járda felújítása mellett a kivitelező 27 új parkolót alakított ki.

Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője a műszaki átadáson örömét fejezte ki, hogy elkészült a parkoló, és ezzel remélhetőleg megoldódott a konfliktus az itt élők és az itt működő oktatási intézményekbe érkezők között. Az Óvoda utcai óvodába és iskolába érkezők most már rendezett körülmények között állhatnak meg autóikkal, és a környékbeli utcákban élő felsővárosiak is akadálymentesen állhatnak ki és be gépjárműveikkel saját portáik előtt.

A területen zajló folyamatos fejlesztésnek köszönhetően az elmúlt évek alatt megszépült az Óvoda utcának a tűzoltóság hátsó bejáratától a Munkás utcáig tartó szakasza. A most zajlott felújítás során a temető előtti terület is új térkő burkolatot kapott és kicserélték a közvilágítási lámpatesteket is. A növénytelepítési munkálatokat a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. szakemberei fogják elvégezni, ha az időjárási körülmények ezt lehetővé teszik.

A helyszínen készült fotók letölthetők a Galériából.
 

fotó: Molnár Artúr
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.