Adventi gyertyagyújtás a Vörösmarty Színházban

2018.12.01. 20:53
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. december 1. (szombat)
Vasárnap reggel kezdődik az Újszövetség Maraton.
 
 
 
A Vörösmarty Színházban már hetedik alkalommal állítottak adventi koszorút, amelynek első gyertyáját az Újszövetség Maraton kezdete előtti estén gyújtották meg a színház aulájában. Az eseményen Szikora János színházigazgató és dr. Cser-Palkovics András polgármester mellett részt vett Spányi Antal katolikus püspök, Bencze András evangélikus lelkész és Berze János, a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnöke is. 


Az idei évben Az ember tragédiája premierjének első szünetében került sor a közös adventi gyertyagyújtásra a Vörösmarty Színházban. Szombaton a kora esti órákban Spányi Antal katolikus megyés püspök, Bencze András evangélikus lelkész, Berze János, a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnöke, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Szikora János színházigazgató közösen gyújtotta meg a teátrum előcsarnokában elhelyezett adventi koszorú első gyertyáját.

A bensőséges esemény az Újszövetség Maraton közeledtét is jelzi, a felolvasás vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a színházban. Az idei évben újdonság, hogy nem a teljes Újszövetséget olvassák fel, hanem Máté, Márk, Lukács és János evangéliumából, az Apostolok Cselekedeteiből, valamint a Korintusiaknak írt I. levélből olvasnak fel a résztvevők.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.




                                         



Fotó: Molnár Artúr
Szöveg: Gáspár Péter

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.