Építsünk zenekart! – népszerű klasszikus válogatás a PartiTúra koncerten

2018.12.03. 11:33
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. december 3. (hétfő) 
Az alapvető cél: bővíteni a gyerekek általános zenei műveltségét.      Galéria
 
 
 
 
 
Második állomásához érkezett hétfőn a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat a Vörösmarty Színházban. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar stílusában és karakterében teljesen eltérő, népszerű darabokból mutatott be válogatást Csajkovszkijtól Johann Straussig. A műsorban a zenei humoráról elhíresült páros, Balogh Sándor és Lukácsházi Győző működött közre.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újkori történetében harmadik alkalommal indították útjára az általános és középiskolás korosztálynak szóló PartiTúrát. Az ifjúsági hangversenysorozat sikerét mi sem jelzi jobban, minthogy az értékesített bérletek száma a kezdeti 500-ról mára körülbelül 1.700-ra emelkedett. Az előadások száma szintén megtöbbszöröződött, egy-egy koncertet négy alkalommal mutatnak be a fehérvári muzsikusok. A közönség soraiból egyértelműek a pozitív visszajelzések, azonban a pedagógusoktól az óriási gratulációk mellett érkeznek a fejlődést szolgáló kritikák is. A nézetbeli különbségek kapcsán felvetődik, hogy változzon-e az előadásmód a modern irányba, lazítsanak-e a koncertek kötöttségén, vagy maradjon-e a régi, hagyományos, komoly stílus. A tapasztalatok szerint érdemes a gyerekeknél erős, szélsőséges érzelmi hatásokat kiváltani, elmozdulni a megdöbbentő, a tragikus hatású előadásmód, vagy a humor és a show irányába. – fogalmazott ifj. Major István, az zenekar igazgatója.

Hétfőn a második koncertjéhez érkezett az idei PartiTúra sorozat Építsünk zenekart! címmel. Ezúttal stílusában és karakterében teljesen eltérő darabokból válogattak, úgymint Csajkovszkij Diótörő nyitánya, egy Beethoven szimfónia-részlet, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művéből a Csibék tánca, vagy éppen Johann Strauss Mennydörgés és villámlás polkája. Két profi művész működött közre: Balogh Sándor karmester „szakosodott” a gyerekre, sok mesét komponált már meg, melyek közül többet a Berlini Szimfonikusok is előadtak, Lukácsházi Győző pedig rendszeresen vezet gyermekműsorokat a Bartók Rádióban. Játékosan, interaktív módon mutatták be a klasszikus darabokat, fontos lépést téve az alapvető cél felé: bővíteni a gyerekek általános zenei műveltségét.

A PartiTúra legközelebb február 25-én jelentkezik a Régi is meg új is? című zenekari kalauzzal. Benjamin Britten Változatok és fúga egy Purcell-témára című műve kerül terítékre,  melyben minden egyes hangszer kap szóló feladatot. A május 3-i zárókoncerten a Melodika Project című trió lép fel, melynek tagjai zenetanárok, áthangszerelik, modernebb formába öntik a klasszikus darabokat és kiválóan kommunikálnak a közönséggel.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 


Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Molnár Artúr
 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.