A limanowai csata a helytállás, a haza iránti hűség, a bajtársiasság szimbóluma

2018.12.11. 13:58
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2018. december 11. (kedd)
Tisztelgés a hősök emléke előtt. Galéria 
 
 
 
A Fehérvári Huszárok Egyesülete a hagyományoknak megfelelően december 11-én Pátzay Pál huszárszobránál emlékezett meg az egykori 10. huszárezred ütközeteiről. Közülük is a legnevezetesebb és legvéresebb volt az 1914 decemberében, a lengyelországi Limanowa mellett lezajlott csata, amelynek során a magyar lovasság hősiesen megküzdött az orosz csapatokkal, és megállította azok előrenyomulását. A 10-es huszárok emlékműve, Pátzay Pál 1939-ben felavatott lovasszobra körül számos érdeklődő gyűlt össze.


A Városház téren tartott ünnepség Zádori Gábor: Limanowa, a sikolyok völgye című versével kezdődött, amelyet a Vasvári Pál Általános Iskola diákja szavalt el. A megemlékezésen dr. Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese mondott beszédet, amelyben a küzdelmes történelmi eseményeket felelevenítve méltatta a huszárok emberfeletti helytállását. Kiemelte, a limanowai győzelem - különösen azért, mert annak sikerében döntő szereppel bírtak a magyar alakulatok – egyfajta szimbólummá vált. A haza iránti hűségnek, az emberfeletti szenvedéseket is vállaló helytállásnak, a bajtársiasságnak, a huszárvirtusnak, a hősies elszántságnak, és egyúttal az egész első világháborús magyar helytállásnak a szimbólumává. December 11-én azokra a hős huszárokra emlékezünk, akiket négy éven át szakadatlanul hívott az ezredtrombita. Akik Limanowa mellett az élet és halál vékony kis vonalán mindenüket feláldozták a hazáért, és hűek maradtak a 10. huszárezred zászlóján olvasható jelmondathoz: "Győznek vagy halnak a Hazáért!”

A limanowai csata 104. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezés koszorúzással folytatódott. Az emlékezés virágait a Fejér Megyei Közgyűlés és Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Molnár Krisztián elnök és dr. Cser-Palkovics András polgármester helyezte el. A székesfehérvári helyőrségben állomásozó katonai alakulatok nevében Benda László ezredes, Dr. Murinkó Attila ezredes és Csaba Tibor alezredes, valamint Limanowa város nevében Marek Sukiennik tisztelgett a hősök emléke előtt. Koszorút helyeztek még el a Magyar Királyi "Szent István" 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesület, a Krajczáros Alapítvány, a Somogyi Huszárok Egyesülete, a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium, a Honvéd Hagyományőrzők Fejér Megyei Szervezete, és szervezőkét legvégül a Fehérvári Huszárok Egyesülete képviselői.
Az ünnepség ágyúdörrenéssel zárult Szent Borbála és a hősök tiszteletére.

A helyszínen készült fotók letölthetők a Galériából.

fotó: Simon Erika
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.