A siker titka: Szóval győzni

2019.01.24. 16:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. január 24. (csütörtök)
Egyedülálló kommunikációs bajnokságon mérkőzhetnek meg a fehérvári gimnazisták 
 
 
 
 
 
Országosan egyedülálló versenyt szerveznek 2019-ben Székesfehérváron a helyi középiskolásoknak. A Szóval győzni elnevezésű kommunikációs bajnokságra 10−13. évfolyamos, kreatívan gondolkodó diákokat vártak – a jelentkezési határidő lejártáig 30 fiatal nevezett, a legtöbben a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumból. A verseny első fordulóját január 28-án, hétfőn rendezik, a döntőt, amelybe 15 versenyzőt válogatnak be, március 8-án tartják a Hiemer-házban. A fiatalokat elismert szakemberek – többek között a TV2 műsorvezetője, Azurák Csaba – segítik majd a felkészülésben. A bajnokságot a Prosperis Alba Nonprofit Kutatóközpont Kft. megbízásából a Fehérvári Programszervező Kft. rendezi.
Beszélni mindenki tud – de nem mindegy, hogyan. A középiskolások többsége kiválóan bánik a telefonnal, könnyedén eligazodik és naponta kommunikál a virtuális világban, élőben azonban nehezebben szólalnak meg. A Szóval győzni verseny célja, hogy a jelentkező középiskolásoknak segítsen megszerezni azokat a képességeket, amelyek birtokában az élet minden területén sikeresebbek lehetnek. Ezt a tudást nem csupán az iskolai mindennapokban, hanem az érettségi vizsgán és az egyetemi évek alatt, később a munkaerőpiacon is hatékonyan használhatják majd. Ennek érdekében a versenyzők felkészülését négy mentor is segíti majd februárban. A fiatalokat felkészítő szakemberek: Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője, dr. Ignácz Adrienn pszichológus, Bakonyi István irodalomtörténész és Kozáry Ferenc, a Vörösmarty Színház színművésze.

Azt hinnénk, hogy a robotkorban majd az lesz a legfontosabb, hogy az algoritmusokhoz értsünk, de feltehető, hogy mégis az lesz a legfontosabb, hogy egymáshoz értsünk! Ennek a legalapvetőbb eszköze a kommunikáció.” – kezdte a verseny ismertetését dr. Aczél Petra, a Corvinus Egyetem oktatója, a Prosperis Alba Kutatóközpont stratégiai tanácsadója. Elmondta: a verseny alapfeltevése az, hogy a kommunikáció nem a meggyőzés vagy a reklám legfőbb eszköze, hanem a jövő legfőbb eszköze, amely mindenkinél fejleszthető. „Az volt az álláspontunk, hogy biztosan élnek olyan diákok Székesfehérváron, akik meghallják ezt az üzenetet, akiket érdekel, hogy ha eljön az ő idejük és véleményt kell nyilvánítaniuk, akkor azt az időt hogyan tudják a leghatékonyabban felhasználni.” A fináléban három feladat várja a versenyzőket: előbb egy előre megírt szöveg alapján háromperces felszólalást kell tartaniuk arról a témáról, hogy ki, miért és hogyan lesz sikeres. Majd Azurák Csaba kérdezi őket, öt percben kell arról beszélniük, hogy „Mit adhat egy mai fiatalnak egy vidéki magyar város?”. A harmadik feladatban a rögtönzési képességeiket mérik majd fel, itt egy videót kell kommentálni egy percben, előzetes felkészülés nélkül. Dr. Aczél Petra kiemelte: nem szóvivőket keresnek, sem rétorokat, hanem olyan kommunikátorokat, akik a jövőt szebbé és jobbá tehetik.

Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője elmondta, a megadott határidő végéig, január 18-ig 9 intézményből összesen 30 diák jelentkezett a felhívásra. Legtöbben, kilencen a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumból neveztek a versenyre, a Ciszterci Szent István Gimnázium 8, a Székesfehérvári SzC I. István Szakgimnáziuma 5, a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium és a Vasvári Pál Gimnázium 2–2, a Lánczos Kornél Gimnázium, a Székesfehérvári SzC Bugát Pál Szakgimnáziuma, Jáky József Szakgimnáziuma, valamint Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 1–1 diákkal képviselteti magát az első megmérettetésen. A jelentkezők között a 12. osztályba járók vannak a legtöbben, tizennégyen, a tizenegyedikesek közül tizenhárman, tizedikesek köréből ketten hárman jelentkeztek. A fiatalok közül tizenkilencen fehérváriak, a többiek a környező településekről járnak a megyeszékhelyre.

Érdemes idézni néhányat azon mondatok közül, amelyekben a diákok megfogalmazták, miért jelentkeztek a versenyre:
„Elsősorban a kihívást látom a bajnokságban, ami segíthet kilépni a komfortzónámból, miközben olyannal foglalkozom, amit amúgy nagyon élvezek.”
„Úgy gondolom, a kommunikáció életünk egyik legfontosabb, de legalulértékeltebb része. Mindennapi konfliktusaink nagy része könnyebben megoldódna, vagy nem is létezne, ha az emberek megfelelően kommunikálnának egymással.”
„A tapasztalat elengedhetetlen a fejlődéshez és fejlődés nélkül nincs siker, így hiszem azt, hogy ezen megmérettetésen nincs vesztes.”
„Be szeretném bizonyítani, hogy jómagam és korombeli társaim igenis képesek kilépni a virtuális térből.”

A fenti idézetek okán is érdekesnek, izgalmasnak ígérkezik már a verseny első fordulója is, amelyet január 28-án, hétfőn a Hiemer-házban rendeznek meg. A délután során a mentorok egy, a jelentkezőkkel külön-külön folytatott rövid, kötetlen beszélgetés után választják ki azt a 15 versenyzőt, aki továbbjuthat a március 8-ai a döntőbe.

A döntő résztvevői az értékes nyeremények mellett egyéb ajándékokkal is gazdagodnak: a versenyzőkről készül egy portrévideó; hasznos kapcsolatokat építhetnek; a szereplésüket egy videóportfólióban foglalják össze a szervezők. A verseny első helyezettje az ajándékok mellett lehetőséget kap arra, hogy végig kövesse Székesfehérvár polgármesterének, dr. Cser-Palkovics Andrásnak egy teljes napját, melynek során minden megjelenésére elkísérheti őt.

További információk:
Baráth Eszter
Fehérvári Programszervező Kft.
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: +3670-504-6273
E-mail: szovalgyozni@fehervariprogram.hu
Honlap: www.fehervariprogram.hu
Facebook: www.facebook.com/szovalgyozni
 
 
 
 
Szöveg: Hajnal Csilla (Fehérvári Programszervező Kft.)
                    és
              Torma Kinga Regina (ÖKK)
Fotó: Molnár Artúr
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.