Hatodik alkalommal töltik a kolbászt a Jancsárkertben

2019.02.19. 11:58
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. február 19. (kedd)
 
 
 
 

Hatodik alkalommal rendezi meg február 23-án, szombaton a Fehérvári Polgárok Egyesülete és a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület a Fehérvári Kolbásztöltő Fesztivált. A népszerű gasztronómiai rendezvényre több mint húsz csapat nevezett már. Szombaton a jó hangulat garantált: a kolbásztöltés mellett változatos zenei programokkal, termelői és biopiaccal, kézműves élelmiszerekkel várják a szervezők az érdeklődőket a Jancsárkertbe.

A VI. Fehérvári Kolbásztöltő Fesztivál idén is a hagyományos helyszínén, a Jancsárkert termelői és biopiac területén, illetve az előtte felállított rendezvénysátorban várja a közönséget. A fesztivált február 23-án, szombaton 9 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg.

A rendezvényre eddig húsz csapat nevezett, köztük a tavalyi horvát győztessel, akik idén még három csapatot csábítanak Fehérvárra, illetve érkeznek szerbek is, hogy megmérettessék kolbásztöltő tudásukat.” – mondta el Schultz György, a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület elnöke, aki hozzátette, a fesztiválon a jó hangulat garantált: 7–14 óráig a heti termelői és biopiacot is megrendezik a csarnokban, lesz Gasztro utca a csarnok és a sátor között, valamint a sátor előtt. Egész délelőtt Gabrovits Pál, majd a Marching Jazz Band zenél. A kistermelők, őstermelők és a vendéglátósok háztáji élelmiszerekkel, kézműves ajándékokkal és disznótoros ételek gazdag választékával várják a résztvevőket és a kilátogatókat. Illusztris kolbásztöltők is asztalhoz állnak, valamint családok és vállalati kollektívák, akik csapatépítő tréningnek is tekintik a kolbásztöltést. Idén is több mint 300 kg hús lesz betöltve és ebből mintegy 300 méter kolbász tekeredik majd.

A nevezési díj 7000 Ft/csapat, ezért a csapatok 5 kg darált kolbászhúst és 1 kg kenyeret kapnak, az ezen felüli húsmennyiséget mindenki a helyszínen üzemelő FÖ-MO húsboltból veheti meg. A nevezési díjon felül az induló csapatoknak kell gondoskodniuk az összes fűszerről, a feldolgozáshoz szükséges valamennyi eszközről – bél, kolbásztöltő, keverőedény, kések, vágódeszka, sütőedény –, valamint az elfogyasztáshoz szükséges kedvenc savanyúságról, mustárról, tormáról. A szervezők biztosítják a munkaasztalt 5-6 fő kulturált elhelyezéséhez, valamint a sütési lehetőséget. A megtöltött és felcímkézett kolbászokat füstölésre is átadhatják a helyszínen.

A kolbász mestermunkák minősítését neves zsűri végzi, tagjai Pamminger Ede, a Királyi Város Ízmestere, Grenyovszky Károly nemzetközi mesterszakács, tiszteletbeli zsűritag Boda János, Fehérvár nagytiszteletű vendéglátósa lesz. Főbb értékelési szempontok: töltelék ízletessége, munkaasztal és tevékenység higiéniája, receptúra közreadása, csapatok szöveges, ötletes, humoros bemutatkozása, megjelenése, öltözete, női versenyző esetén a csapat pluszpontban részesül. Az eredményhirdetésre 13.30 órakor kerül sor, ezt követően a mulatság folytatódik, amíg a jelenlevők kedve tartja. A verseny győztese elnyeri egy esztendőre a Vándorkupát. Minden helyezett díjat, és minden résztvevő csapat emléklapot kap.

A fesztivál nonprofit jellegű, a látogatók számára ingyenes, kiemelt támogató: Székesfehérvár MJV Önkormányzata, dr. Cser-Palkovics András polgármester, főtámogatók: Fehérvár Médiacentrum, valamint a Puskás Pékség, a FÖ-MO hús- és pecsenyebolt, az EUROFAMILY magyar üzlethálózat, és a TQE reklám.

 

 

 

 

Szöveg: Torma Kinga Regina

Fotó: Simon Erika

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.