Emléktáblát avattak ma Bokros János költő és tanár tiszteletére a Ciszterci Szent István Gimnáziumban. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében az erényeket és hibákat is láttató, de a városát szerető költőnek és a tananyagnál jóval többet átadó tanáregyéniségnek az alakját idézte fel. Széles műveltségű pedagógus, a tanári szobában elcsendesedő, elmélyedő osztályfőnök, a kirándulásokon az élet örömeit szerető, dionüszoszi arcú ember, csendes szavú, csodákat rejtő és teremtő költő, szeretetteljes, vidámsággal teli mester, az egyszerűséget, a mértéktartást, a hivatás és az alkotók iránti alázatot valló és megtestesítő ember – így emlékezett a pályatárs, a kolléga és a tanítvány. 

Az egykori tanítványok vetették fel, hogy állítsanak emléktáblát Bokros János költőnek, az egykori József Attila Gimnázium magyar-történelem szakos tanárának. Az emléktábla avató ünnepségén Orosz Ágoston iskolaigazgató köszöntőjében azt fejezte ki, hogy az iskolát elhagyó kiváló elmék mellett minden diákjukra büszkék, akik a világot jobbá tették, teszik. Ehhez kiváló pedagógusokra volt és van szükség, akik között az egyik különleges ikon Bokros János.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester ünnepi beszédében a személyiségek kialakulását meghatározó tanáregyéniségek kapcsán Bokros János alakját Paál Lajos tanártársának a szavaival idézte meg: szenvedélyességét, a kedves, szellemes, mulatós és tűnődős arcát, valamint az elmélyedő, csendesedő tanár úr képét – aki a tananyagnál jóval többet, impulzust, érzelmeket és emberséget adott tovább diákjainak. Mint költőről a polgármester azt emelte ki, hogy Bokros János Székesfehérvárról különleges lokálpatrióta-szemléletben írt: „Úgy, hogy érezzük erényeit és hibáit egyaránt, de mind a kettőt magunkénak valljuk, mert együtt a közös otthonunk. Hogyha valaki a Fölnevelő Fehérvárt és a Szonettkoszorú Alba Regiánakot elolvassa, az tudja, hogy értette ezt a várost, érezte ezt a várost, és pontosan tudta, hogy milyen értékei vannak, azt is, hogy esetleg mit szúrtak vagy szúrunk el – de mégiscsak szeretve azt, amit egy város jelenthet otthonként mindenkinek, aki oda valóban kötődik.”

A Fölépítjük a templomot című, a nemzet megtartó hitéről, összetartó szellemi erejéről szóló versből idézett Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke, majd így fogalmazott a nemrégiben felavatott Takács Imre-emléktábla és a Bokros János-emléktábla kapcsán: „Hálásak lehetünk nekik és a hozzájuk hasonlóknak, hogy felejthetetlen és örök értékeket teremtettek számunkra, bennünk és a jövőnknek – munkásságukkal, életművük példájával.” A szelíden lázadó, maga körül a harsányságot elkerülő költőről azt mondta, hogy az igazság és a szabadság gondolatait fogalmazta meg költeményeiben, aki mindig megmaradt csendes szavú, csodákat rejtő és teremtő költőnek.

Gyóni András, az iskola tanára és címzetes igazgatója mint tanítvány fogalmazta meg emlékezését, aki 40 éve kezdő tanárként tanulhatott Bokros Jánostól: „Szeretetteljes, örömmel, vidámsággal teli mester volt, ahogy a mostani kifejezés mondja: élménypedagógus a teljes valóságában.” Idézett egy egykori tanítvány gondolataiból is, miszerint a legendás tanártól nemcsak irodalmi ízlést, hanem egyszerűséget, mértéktartást, a hivatás és az alkotók iránti alázatot is megtanulták. Mint tanárkolléga elmondta, komolyan vidám beszélgetések tették tartalmassá, értelmessé a szüneteket és a délutánokat, és nem hiányoztak a mindennapokból a cinkosság kis praktikái sem, mint az újságpapírba csomagolt történelmi témájú, bevont könyvek; visszaemlékezett a csodálatos tanári farsangokra, amelyek bohémsággal töltötték meg a résztvevők lelkét. „Ilyen volt Bokros János: csodálatos költőember, tanárember, ember.” – zárta beszédét Gyóni András.

Varga Viktória az első, 1979-ben kezdő osztály tagjának, Major Tamásnak az emlékező gondolatait tolmácsolta: „Nem mindenkinek adatik meg, hogy pataktisztaságú verseket papírra vető, zsoltárszavú költő írja alá az évvégi bizonyítványokat. (…) csak egy dolog fontos: embereket nevelni. Látni és hallani tudókat, kritikusokat, gondolkodókat. Nekünk megadatott.” Mint tanár az osztályteremben kedves, széles műveltségű ember, a tanári szobában elcsendesedő, elmélyedő osztályfőnök, a kirándulásokon az élet örömeit szerető, dionüszoszi arcú – így emlékeznek rá az egykori tanítványok. 

A Lánczos-Szekfű Ösztöndíj Közalapítvány támogatásával elkészített emléktáblát, Kocsis Balázs szobrászművész alkotását az özvegy, Bokros Jánosné, valamint a kezdeményezők nevében Takácsné Simon Mária, első osztályának egyik tagja leplezték le.

A rendezvényen az iskola diákjai adtak műsort zenével, énekkel és a költő verseivel. 


A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!






Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr