Ünnepség Wathay Ferenc vicekapitány tiszteletére

2019.09.19. 18:38
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 19. (csütörtök)
30 éves fennállását ünnepelte a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület. Galéria
 
 
 
 
 
 

Wathay Ferenc emlékére és a 30 éves fennállását ünneplő Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület tiszteletére szerveztek ünnepséget csütörtökön Székesfehérváron. A résztvevők a Prohászka ligetben helyezték el az emlékezés virágait, majd ezt követően ünnepi közgyűlést tartott az 1989-ben alakult egyesület a Városháza Dísztermében. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester emléklappal köszöntötte a 30 éves civil szervezetet. Az eseményen adták át a Wathay emlékérmeket is. Az ünnepségen jelen voltak a Magyar Honvédség, valamint a társszervezetek képviselői és az egyesület tagjai.


Székesfehérvár várának 1601. szeptember 19-én történt, török alóli ideiglenes felszabadításának évfordulóján megemlékezést szervezett a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület. A Prohászka ligetben, Wathay Ferenc vicekapitány szobránál csütörtökön koradélután Berdó Gábor Károly, az egyesület elnöke idézte fel a történelmi eseményeket, és emlékezett a várért vívó, azt megtartani szándékozó katonák hős cselekedeteire. Katonai tiszteletadás mellett helyezte el Székesfehérvár Önkormányzata nevében az emlékezés virágait Brájer Éva alpolgármester, valamint a Wathay-leszármazottak. Koszorúval tisztelgett továbbá Vág Község Önkormányzata, a Magyar Honvédség Parancsnoksága, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartási Parancsnokság 3. számú Katonai Igazgatási Központ és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége is.

Ezután a résztvevők átvonultak a Városháza Dísztermébe, ahol ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg az egyesület megalakulásának harmincadik évfordulójáról.  A közgyűlés egyhangú döntéssel fogadta el az elnökség javaslatát, amely szerint Kátai Zoltán Kossuth-díjas énekmondó mától az egyesület tiszteletbeli tagja lett. Berdó Gábor Károly elnök beszédében az elmúlt 30 évre tekintett vissza. Mint mondta, voltak nehezebb és könnyebb időszakok, de a bajtársiasság, a haza, a honvédség és az egymás iránt érzett felelősség adott erőt az újabb és újabb tervek, célok megvalósításához. 2005 után egy új szakasz kezdődött az egyesület életében. „Jó úton járunk. Úgy érezzük, most már látható nyomot hagytunk a katonai hagyományőrzés, különösen itt Székesfehérváron a középkori katonai hagyományok ápolásában. Talán megérdemelten kapjuk meg a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége és Székesfehérvár támogatását. Segítik és elismerik a munkánkat. Mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy Székesfehérváron soha nem látott szintre emelkedett a honvédelmet támogató civil szerezetek együttműködése.”  Az elnök így zárta ünnepi gondolatait: „Büszke katonák vagyunk, és azok is maradunk, egészen az utolsó takarodóig!”

Dr. Cser-Palkovics András polgármesteri oklevéllel köszöntötte a jubiláló szervezetet. Az egyesület mindennapi élete, eseményei sok embert kötnek össze, akik erős közösséget alkotnak közös céljaik, álmaik megvalósításával. „Az évfordulók mindig lehetőséget adnak arra, hogy visszaemlékezzünk, hogy köszönetet mondjuk elődeink munkájáért, s értékelve a jelen cselekedeteit alakítsuk jövőnket. Székesfehérvár katonaváros múltja, jelene és jövője szempontjából is fontos a párbeszéd. A városnak nagy segítséget jelent, ha a jelenlegi és egykori katonák megosztják tapasztalataikat, szakmai tudásukat. Emberi tartásuk, amely a bajtársi egyesület tagjait is jellemzi, példamutató a következő generációk számára.”

Az ünnepi közgyűlésen adták át a Wathay Emlékérmet, amelyet az egyesület érdekében végzett munka elismeréseként Pálmai Dénes nyugállományú ezredes, Olasz Zoltán nyugállományú ezredes és Péter Ernő nyugállományú ezredes vehette át.

A délután során a tárgyi emlékek mellett a Hungarikum együttes, a Nőszirom Vegyeskar, valamint a Tilinkó együttes kulturális műsorral is köszöntötte a 30 éves Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület tagjait.  

Az ünnepi megemlékezésen és közgyűlésen készült fotók letölthetőek a Galériából.


fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.