Újabb támogatás a Vasvárinak

2019.10.07. 15:12
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. október 7. (hétfő)
Folytatódik a természettudományos és a műszaki pályák népszerűsítése
 
 
 
 
 
Harmadik alkalommal részesült a Vasvári Pál Gimnázium az Arconic vállalat alapítványának támogatásában. Az 5.800.000 forintos támogatásból az intézmény a Science, Technology, Engineering and Math (STEM), azaz a természettudományos, a műszaki és a mérnöki foglalkozásokhoz kapcsolódó pályaorientációs programokat valósít meg ebben az évben is. A támogatás átadására és a projektnyitóra hétfőn került sor, Mészáros Attila alpolgármester, valamint Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatójának részvételével. A támogatási csekket Katus Istvántól, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgatójától, valamint Varga Zsuzsától, az Arconic-Köfém Kft. Hengermű-Öntöde Üzletág HR vezetőjétől Horváth József, a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója vette át az intézményben.
 
A Vasvári Pál Gimnázium immár harmadik alkalommal kapott húszezer dollár, azaz 5 millió 800 ezer forint támogatást az Arconic-Köfém Kft. alapítványától a STEM területek (Science, Technology, Engineering and Mathematics – tudomány, technológia, műszaki tudományok és matematika) fejlesztésére. Az idei tanulmányi éven átívelő projekt keretében természettudományos programokat, gyárlátogatásokat, megyei és városi szintű tanulmányi versenyeket, környezettudatos nevelést célzó rendezvényeket, kirándulásokat és táborokat szervez az iskola.
 
A most kezdődő és 2020. szeptember 30-ig tartó programba több osztályt, döntően a pályaorientációban leginkább érintett 10-11. évfolyamosokat vonnak be, de bizonyos elemek, például a táborok, a teljes iskolát érintik. A projektnyitó sajtótájékoztatón Horváth József iskolaigazgató elmondta: a támogatás nagyban hozzásegíti az iskolát ahhoz, hogy olyan gyakorlati, kifejezetten a STEM-képességeket fejlesztő programokat valósítson meg, amelyekre saját költségvetésből nem lenne lehetősége.
 
Katus István, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat célja nem változott az elmúlt húsz évben: „Vissza szeretnénk adni annak a környezetnek, ahol működünk. Három éve döntött úgy cégünk, hogy pénzadománnyal támogatja a fiatalok pályaorientációs képzését, mivel a humán irány felé tolódott el a magyar oktatási rendszer, és ez helyi szinten is mérnöki és műszaki szakirányú szakemberhiányt eredményezett. Az Arconicnak fontos, hogy minél több fiatal maradjon Magyarországon, azon belül Székesfehérváron, hiszen ma már itthon is ugyanolyan jó vállalati kultúrában lehet dolgozni, mint más országokban.” A vezérigazgató arra buzdította a diákokat, hogy tanulmányaik elvégzése után minél többen térjenek vissza Fehérvárra.
 
Mészáros Attila alpolgármester a város nevében köszönetét fejezte ki a vállalatnak, országosan is kiemelkedő CSR-tevékenységéért, hiszen nem elégszenek meg azzal, hogy iparűzési adót fizetnek, hanem efölött még jelentős összeggel támogatják a közösséget. Az alpolgármester bíztatta a jelen lévő gyerekeket, hogy használják ki a támogatás nyújtotta lehetőségeket. Mint mondta, húsz éve is jó dolog volt vasvárisnak lenni, de most még több lehetőségük van az itt tanuló diákoknak. „Komoly életpályamodellt tudunk Székesfehérváron biztosítani középiskolától kezdve mérnök és közgazdász területeken is.” – mondta el az alpolgármester, abban az intézményben, ami élen jár a helyben való továbbtanulás támogatásában.
 
A STEM-képzéseket támogató programnyitón Török Szabolcs tankerületi igazgató a Vasvári Pál Gimnázium példa értékű alma materi nevelőmunkáját emelte ki: „Országosan is egyedülálló az az együttműködés, amely a város, az Arconic, a tankerület és az iskola között létrejött, amely hosszútávon is lehetőséget ad arra, hogy itthon maradjatok. Az iskola nevelőmunkája nyomán nem csak tárgyi tudást, az Arconic támogatásából pedig nem csak igazi gyakorlati tapasztalatokat szerezhettek, hanem a munkaerő-piacon is nagyon fontos, társas kompetenciákat sajátíthattok el.”
 
A köszöntők után Horváth József iskolaigazgató Katus István vezérigazgatótól, valamint Varga Zsuzsától, az Arconic-Köfém Kft. Hengermű-Öntöde Üzletág HR vezetőjétől vehette át a támogatást illusztráló csekket.
 
 
 
A projektnyitó képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.