Tájépítész egyetemisták ismerkedtek Székesfehérvár zöldfelület-gazdálkodásával

2019.10.11. 12:39
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. október 11. (péntek) 
A nap kiemelt programja volt a látogatás a Sóstón.     Galéria
 
 
 
 
 
Székesfehérváron töltötte gyakorlati napját a budapesti Szent István Egyetem mintegy húsz hallgatója. A Tájépítészeti és Településtervezési Karról érkezett fiatalok megismerkedtek Fehérvár zöldfelület-gazdálkodási feladataival és a kapcsolódó aktuális beruházásokkal. Mészáros Attila alpolgármester a Sóstó és a Csónakázó-tó rehabilitációjáról, valamint a  Zöld- Város - Fehérvár Tüdeje programról tartott előadást az egyetemistáknak.

Székesfehérvári és a Szent István Egyetem között 2009 óta folyik együttműködés, melynek keretében a hallgatók rendszeresen tartanak gyakorlati napokat a városban. A mai látogatás során kiemelten a közparkok és közterületek fenntartásával, a fasorápolási feladatokkal, a temetőüzemeltetéssel, a közterületi rekonstrukciókkal és a város környezetvédelmi programjával ismerkedtek a Tájépítészeti és Településtervezési Kar harmadéves hallgatói. Az egész napos programot Spanyárné Halász Szilvia, Székesfehérvár főkertésze szervezte, aki végigkísérte a fiatalokat az egyes állomásokon.

A mai alkalom kitűnő lehetőség arra, hogy a hallgatók a zöldfelület gazdálkodási tantárgy keretében személyesen győződjenek meg arról, hogy egy akkora város, mint Székesfehérvár, hogyan, milyen helyszíneken, milyen kollégákkal szervezi meg a szakmunkákat – fogalmazott Báthoryné Nagy Ildikó Réka, a fiatalokat kísérő egyetemi oktató.

A gyakorlati nap kiemelt célállomása volt a Sóstó Természetvédelmi Terület, melynek Látogatóközpontjában Mészáros Attila alpolgármester tartott prezentációt. Beszámolt a rendkívül ritka természeti érték és a Csónakázó-tó 2015-ben indított és ma is zajló rehabilitációjáról, valamint a Zöld Város – Fehérvár Tüdeje programról, amely idén ősztől újabb lendületet vesz mintegy 118 ezer fa elültetésével. Az előadás után a fiatalok be is járták a Sóstó területét.

A gyakorlati nap keretében az egyetemisták az orosz katonatemetőben ismerkedtek Székesfehérvár temető-fenntartási feladataival és a Béke téren részt vettek egy fa speciális, műszeres vizsgálatában is. Ezen kívül a Várkapu parkban, a Petőfi parkban, a Családok Ligetében, az Országzászló téren, a Jávor Ottó téren, valamint a Várkörúton, a Várfal parkban, a Gyümölcs utcában és a Prohászka úton ismerkedetek a park– és zöldfelület-rekonstrukcióval, a játszótér-felújítással, a növénytelepítéssel és a fagondozással.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

Szöveg: Havasi Tímea 
Fotó: Molnár Artúr

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.