Hamarosan elkészül az első fehérvári parkolóház

2019.10.18. 14:28
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. október 18. (péntek)
134 férőhelyes lesz épület.
 
 
 
 

A tervezett ütemben zajlik Székesfehérvár első parkolóházának építése, ahol – a földmunkával és a pinceszint kialakításával együtt járó nehézségek után – október elejére az épület négyszintes szerkezetével is többségében elkészült már a kivitelező. Minderről a pénteki épületbejáráson számoltak be, amelyen dr. Cser-Palkovics András polgármester is részt vett. Mint elhangzott: egyelőre nem látszik akadálya annak, hogy jövő év első negyedévében megnyisson a parkolóház. 


Ütemterv szerint készül, és jövő év első negyedévében átadásra kerül a Távírda utcában az a 4500 m2-es nyilvános parkolóház, amely 134 autó és 11 motorkerékpár tárolására lesz alkalmas. A szerkezetkész épületben pénteken tartottak bejárást, ahol a beruházó és kivitelező cégek képviselői az építésről, illetve a működtetésről és a díjszabásokról is tájékoztatást adtak.

„Eddig 240 tonna acélt és 2117 m3 betont „nyelt el” az építmény, amely így lassan elnyeri végső formáját. Következhetnek a külső burkolások és a belső munkálatok, hogy év végén a kivitelező a területről levonulhasson, átadva a terepet a szakhatóságoknak a használatbavételhez. A környezetbe illeszkedő, jól „közlekedhető” épületben a nappali parkolási óradíj, a 8 és 18 óra közötti időszakban 298 Ft lesz, félórás elszámolási periódussal. Ki- és beszállás nélkül, egy teljesen automatikus rendszeren keresztül is lehet majd rendezni a parkolási díjakat, egy rendszámleolvasó segítségével engedi így be- és ki a járművet a sorompó.” – mondta el Kovács Péter, a Green Point Garage Kft. ügyvezetője.

A Várkörút és a Távírda utca felől is megközelíthető, illetve elhagyható majd a négyszintes épület. A parkolóházban lesznek előre megváltható, fix helyek a legalsó szinten, ezek havi nettó díja 23 ezer forint lesz, ami korlátlan idejű parkolást tesz lehetővé. Bevezetnek éjszakai bérletet is, amelynek bruttó 15 ezer forint lesz az ára. Kovács Péter hangsúlyozta, hogy a következő napokban elindul az értékesítés is.

„Az első parkolóház lesz ez Székesfehérváron, így sokan várják már a nyitást. Az a cél, hogy az autókat az utcákról minél nagyobb számban mélygarázsokba és parkolóházakba tudjuk vinni, mindez az értékes és szép közterületeinket tudná mentesíteni.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András polgármester. Köszönetet mondott a beruházóknak, hogy bíznak annyira a város fejlődésében, hogy belevágtak a fejlesztésbe. Elmondta, hogy a Belváros másik oldalán, a Palotai úton önkormányzati beruházásban is épül egy parkolóház, ami további lehetőséget ad arra, hogy kevesebb közterületet használjunk parkolóként. 

A bejáráson részt vett Szabó Bakos Györgyné önkormányzati képviselő is, aki Székesfehérvár polgármesterével és a kivitelezést végző céggel közösen megköszönte a lakosok és az érintett autósok türelmét a beruházással együtt járó kényelmetlenség, zaj- és porhatás miatt. A teljes szerkezet elkészültével, várhatóan október végétől ezek jelentős része meg fog szűnni, mivel akkortól már a belső munkálatok zajlanak majd. A parkolóház a tervek szerint 2020 első negyedévében nyithat majd meg.  


A bejáráson készült fotók letölthetőek a Galériából.





Fotó: Molnár Artúr 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.