Nagynevű szponzor állt a Fehérvár Enthroners mellé

2022.06.22. 15:32
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2022. június 22. (szerda) 
 
 
 

A MET Magyarország Zrt. és a jövőre a European League of Football bajnokságában induló Fehérvár Enthroners stratégiai jelentőségű megállapodást kötött. Az aláírásra ünnepélyes keretek között került sor a csapat otthonában, a First Fielden.

Az idei év nagy változásokat hozott a Fehérvár Enthroners amerikaifutball-csapatának életében. Az egyesület jelenleg is három fronton állja a sarat a magyar, az osztrák, valamint a nemzetközi kupában. A következő évben azonban még nagyobb kihívás elé néznek: a European League of Football, vagyis Európa legerősebb amerikaifutball-bajnokságában indulnak el, mint egyetlen magyar csapat. Az indulás sportszakmailag és anyagilag is nagyobb kihívást jelent, azonban a MET Magyarország Zrt-vel kötött, jelentős anyagi támogatásról szóló megállapodás közelebb viheti a csapatot a sikeres szerepléshez.

A Takarodó úti First Fielden megtartott ünnepélyes aláíráson dr. Cser-Palkovics András polgármester is örömét fejezte ki az együttműködés miatt. Ahogy elmondta, nagy köszönettel tartozik a város és az egyesület a MET-nek, amiért beszállnak az Enthroners támogatásába. „Ennek a támogatásnak is köszönhető, hogy nyugodtan kezdheti meg az Enthroners a Szuperligára való felkészülést. Nyilván a csapatnak is folyamatosan fejlődnie kell, de a klubnak is fejlesztenie kell, ami komoly támogatók nélkül nem menne. A MET Magyarország Zrt. pedig elsőként állt az Enthroners és az amerikaifutball közössége mellé.” – fogalmazott a városvezető, aki hozzátette, a klub költségvetésének eddig is csak a kisebbik részét adta az önkormányzat, de az ilyen megállapodásoknak köszönhetően most már a legnagyobb szponzor is a piacról érkezik a csapathoz.

„Hiszünk abban, hogy ez a sport a 21. század sportja. A tengerentúlon, de Európában, sőt Magyarországon is hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt években.” – fogalmazott a megállapodásról Szabó Gergely, a MET Magyarország Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a sport, különösen az amerikai futball közösségépítő ereje párját ritkítja, ezért örömmel támogatják a fehérvári csapatot. Érdekesség, hogy a MET és a Enthroners is idén ünnepli 15. születésnapját, ráadásul a vezérigazgató beszámolója szerint ők is Európát szeretnék meghódítani, csak éppen nem a focipályán, hanem az energetikai piacon.

Pál Tibor Kornél, a Fehérvár Enthroners elnöke korábbi játékosként felidézte, hogy 15 évvel ezelőtt egyetlen labdával állt edzésbe az egyesület. Az akkor még gyerekcipőben járó sportágat nagy elhivatottsággal űzték, mindig nagyobb célokat tűzve maguk elé. Az elnök köszönetet mondott a MET Magyarország Zrt-nek a mostani támogatásért, hiszen ahogy Pál Tibor Kornél fogalmazott: mind a játékosok, mind a klub szeretné méltón képviselni az országot a European League of Footballban. Pál Tibor Kornél a szerződések ünnepélyes aláírása előtt a klub által visszavonultatott mezt, a szurkolóknak fenntartott egyes számú dresszt ajándékozta Szabó Gergely vezérigazgatónak.

Tóth Nándor, az Enthroners elkapója, valamint Jaime Hill, a csapat NFL-t is megjárt vezetőedzője köszönetüket fejezték ki és minden szurkolót biztosítottak róla: mindig a magasabb célért és a jó szereplésért küzdenek majd a jövőben is.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

 

-VÉGE-

 

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.