A harmadik diákcsoport indul Lipcsébe

2013.02.01. 16:47
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2013. február 1. (péntek)
Folytatódik a Leonardo da Vinci mobilitási projekt a Belvárosi I. István Középiskolában. Galéria 
 
 
 
Újabb 15 székesfehérvári diák utazik holnap háromhetes szakmai gyakorlatra Lipcsébe. A fiatalokat és kísérő tanáraikat a Városháza kistanácstermében fogadta dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok. A Belvárosi I. István Középiskola 2012-ben összesen három pályázatot nyert, így az egészségügyi és az építészeti szakterületen tanulók után most a környezetvédelmi technikusnak készülő Bugátos diákok indulnak három hetes szakmai útra Lipcsébe.
 
A sikeres pályázatoknak köszönhetően, a Leonardo da Vinci mobilitási projekt keretében a diákok külföldi szakmai gyakorlat keretében ismerkedhetnek meg más Európai Uniós országok szakképzési rendszerével, ami a sok élmény mellett jó referenciát jelenthet a későbbi munkahelykereséshez is.
 
Szombaton 15 környezetvédelmi technikusnak tanuló diák indul útnak Lipcsébe, ahol három hetet töltenek. Szakmai tanulmányaikról munkanaplót vezetnek, szabadidejükben pedig kulturális programokon vesznek majd részt.
 
Székesfehérvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy büszke a Leonardo programban résztvevő diákokra. Dr. Cser-Palkovics András jó utat kívánt a diákoknak és arra kérte őket, hogy érezzék jól magukat és ne feledkezzenek meg arról sem, mekkora lehetőség ez a tanulmányút számukra.
 
A pályázat, a közös készülődés és a háromhetes külföldi tartózkodás mind jó hatással van az osztályközösségre – ez a felkészítő pedagógusok tapasztalata. A szakmai eredmények mellett a csapatépítő hatást hangsúlyozta Tóth Katalin, a Belvárosi I. István Középiskola igazgatója is. Elmondta még, hogy az eddig kint járt két csoport csupa jó élménnyel tért haza, ez is ösztönzi a most kiutazó 15 tanulót.
 
A Bugát Pál Tagintézmény diákjaival Mészáros Attila beszélgetett a háromhetes tanulmányútról. Az ifjúsági tanácsnok nemcsak a németországi tartózkodásról, hanem az előkészületekről is kérdezte a kiutazó tanulókat. Mint elhangzott, a diákok előzetes felkészítőn vettek részt, ahol a német és angol nyelvtudásuk mellett önismeretüket, valamint szakmai tudásukat is fejleszthették.
 
Szombaton vonattal indulnak Lipcsébe a fiatalok, ahol az első héten több céget felkeresnek, hogy megismerjék az ott alkalmazott környezetvédelmi technológiákat, majd méréseket végeznek és természetesen meg is örökítik majd napi élményeiket. Ökopark és szélerőmű látogatás is szerepel háromhetes programban. Mindezekről – a korábban már Lipcsében járt két csoporthoz hasonlóan – hazaérkezésük után képes beszámolót tartanak majd a környezetvédelmi technikusnak készülő diákok.
 
A városházi találkozón készült fotók letölthetőek a Galériából!
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.