Vendégdiákok a Kodályban

2013.04.19. 15:56
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2013. április 19. (péntek) 
A Comenius-programban résztvevőket a Városházán Mészáros Attila köszöntötte. 
 
 
 
 
Az Egész életen át tartó tanulás programjának egy része a Comenius iskolai együttműködés, melyben különböző közoktatási intézmények diákjai és tanárai közösen dolgoznak egy adott, pályázatban vállalt feladat teljesítésén. A projektmunka része az is, hogy a partnerek időnként személyesen is találkozzanak, így lehetőségük nyílik egymás személyes, valamint az adott ország jobb megismerésére.
 
2012 tavaszán nyújtotta be a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium a Tempus Közalapítványhoz sikeres pályázatát, melynek során két tanéven át öt ország (Egyesült Királyság, Németország, Spanyolország, Törökország és Magyarország) egy-egy iskolája dolgozik együtt közös projekten. Székesfehérváron Galambos Éva angoltanárnő irányítja a munkát több tanár és diák részvételével.
 
Jelmondatuk: "Waste not want not" (WNWN)
 
Az iskola fő célja, hogy diákjaik figyelmét felhívják az egyik olyan témára, amely életbevágóan fontos a jövőnk szempontjából: ez pedig a fogyasztás és pazarlás témája. A fiatalokat arra szeretnék ösztönözni, hogy felelősségteljes fogyasztókká váljanak, kerüljék a fogyasztói társadalomra oly nagymértékben jellemző pazarlást. A közös munka fontos része az is, hogy az együttműködés közben megszerezett információkat elterjesszék iskolájukban, helyi közösségükben. A projekt során különböző szempontok (tudományos, környezetvédelmi, társadalmi) szerint tanulmányozzák, valamint IKT-s eszközökkel feldolgozzák a kiemelt témát. Mindeközben fejlődik nyelvi, szociális és számítástechnikai kompetenciájuk, elősegítve jövőbeli elhelyezkedési lehetőségeiket. Szeretnék megértetni a gyerekekkel, hogy a megoldásoknak kultúraközi perspektívákon kell alapulniuk, és hogy az egyének nem létezhetnek elszigetelten.
 
A projektben résztvevő iskolák és a projekt weboldala: http://www.wastenotwantnot.info/en/
 
Először a németországi látogatás zajlott le tavaly november 12-e és 17-e között került sor. 11. osztályos tanulóik közül tízen utaztak Saarbrückenbe, kísérőik Szaniszló Ágnes osztályfőnök és Galambos Éva angoltanárnő voltak.
A csapat tagjai egy bemutatkozó kisfilmet készítenek a találkozóra. A videofilm megtekinthető:
 
A saarbrückeni találkozó remekül sikerült, életre szóló élményt jelentett a diákoknak. Most, április 15-e és 20-a között Magyarországon vannak a fiatalok, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola látja őket vendégül. Harminchárom diák és kilenc pedagógus érkezett, akik először Galgahévízen és Gödöllőn jártak, majd egy budapesti kirándulást is beiktattak a fehérvári tartózkodás idején.
 
Az öt ország diákjait és pedagógusait pénteken délután a Városházán is fogadták. Székesfehérvár Önkormányzatának nevében Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok köszöntötte a vendégeket.
 
Ezután júniusban Londonban, novemberben Spanyolországban, 2014 tavaszán pedig Törökországban találkoznak egymással a Comenius-program résztvevői.
 
A fehérvári programokon készült fotók letölthetőek a Galériából
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.