A Vörösmarty Mihály Könyvtár leköszönő és új igazgatóit köszöntötték

2023.11.14. 12:03
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2023. november 14. (kedd) 
 
 
 

Novembertől Horváth Adrienn veszi át a stafétát Buriánné Tarró Edittől a Vörösmarty Mihály Könyvtárban. A leköszönő igazgató munkájának elismeréseként, valamint az új intézményvezető köszöntése alkalmából a könyvtár kollegái kedden délelőtt közösen ünnepeltek az Olvasóteremben.

Öt év után lejárt Buriánné Tarró Edit megbízatása a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatójaként. A Közgyűlés döntésének értelmében az intézmény vezetését Horváth Adrienn veszi át. A jogi változáson túl kedden délelőtt egy jelképes átadásra is sor került, miután az intézmény munkatársainak jelenlétében, ünnepélyes keretek között köszöntek el Buriánné Tarró Edittől. A könyvtár fenntartója, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötték az igazgatókat. A városvezető Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adott át Buriánné Tarró Editnek az elmúlt évek munkájának elismeréséül.

„Amikor egy közösségről, intézményről beszélünk, annak működtetése mindig csapatmunka eredménye kell, hogy legyen. De minden csapatnak kell egy kapitány, amikor pedig az intézményvezető személyében változás történik, annak illik megadni a módját.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében. A városvezető arról beszélt, hogy a szimbolikus átadás egyfajta nyugalmat is jelenthet, nem csak az igazgatók, de a többi munkatárs számára is. „Annak idején volt olyan időszak, amikor senki sem szerette volna ellátni ennek a fontos intézménynek a vezetői megbízatását. Akkor sikerült meggyőznünk Buriánné Tarró Editet.” – emlékezett vissza dr. Cser-Palkovics András, aki megköszönte a leköszönő igazgatónak, hogy becsületesen, lelkiismeretesen végezte feladatát egy olyan időszakban, amit a pandémia és az energiaválság is sújtott. A polgármester szívből gratulált a Vörösmarty Mihály Könyvtár új igazgatójának, Horváth Adriennek, akinek az előzőnél nyugodtabb időszakot és eredményes munkát kívánt. Hangsúlyozta, hogy a fenntartó részéről igyekeznek minden segítséget megadni ehhez.

Buriánné Tarró Edit, a Vörösmarty Mihály Könyvtár leköszönő igazgatója beszédében úgy fogalmazott: nem készült arra, hogy vezető legyen, annak idején egy hétig gondolkodott a döntésen, azonban egy percig sem bánta meg azt. „Pontosan öt évvel ezelőtt, amikor bejöttem reggel dolgozni, néhány kollégához odamentem, kezet fogtunk és azt kértem, álljanak mellém és csináljuk együtt ezt a következő öt évet.” – emlékezett vissza első munkanapjára igazgatóként Buriánné Tarró Edit, aki hálás a munkatársainak, hogy a sok kihívás ellenére mindig pozitívan, örömmel végezték a munkájukat és kitartottak. Komoly nehézséget jelentett a pandémia által nehezített néhány év, valamint az energiaválság is, azonban egyikbe sem törődtek bele, és alkalmazkodva a helyzethez, mindig a legjobbat próbálták kihozni. Buriánné Tarró Edit megköszönte a fenntartó támogatását, valamint azt kérte kollégáitól, ahogy annak idején mellé álltak, úgy támogassák az új igazgatót, Horváth Adriennt is.

Horváth Adrienn, a Vörösmarty Mihály Könyvtár új igazgatója köszöntőjében elismeréssel szólt a leköszönő igazgató munkájáról, mint fogalmazott: örömmel gyűltek össze, hogy megünnepeljék az elmúlt öt évet. Az új igazgató a következő időszak legfontosabb teendőjeként a könyvtár kereteinek kitágítását jelölte meg. Ennek érdekében például rögtön a karácsonyi időszakban készülnek egy élő adventi naptárral is. Fontos célkitűzésük, hogy bárki, akár otthonról is tudjon tartalmat „fogyasztani”. „Vinnénk a könyveket, az információt mindenfelé. Szeretnénk könyvboxokat telepíteni a város különböző pontjain, házhozszállításunk most is van, amit tervezünk kiterjeszteni.” – fogalmazta meg jövőbeli terveit Horváth Adrienn, aki többek között könyvtárbuszt, online beiratkozást, felhőalapú e-könyv szolgáltatást és minden olyan szolgáltatást szeretne fejleszteni, ami bővítheti a felhasználók körét.

Az eseményen készült fotóinkat Galériánkból letölthetik.

-VÉGE-

Fotó: Simon Erika
Szöveg: Józsa Dávid

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Június
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.