20 éve a mozgás szolgálatában

2024.04.26. 21:25
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. április 26. (péntek)
 
 
 
 
 
 
 

A sport és a mozgás tanítása két évtizede választott hivatása Rusznák Renátának. E kerek évforduló alkalmából szervezett ünnepséget, amelyen sporttársaival, mentoraival, egykori edzőivel közösen idézték fel az elmúlt évtizedek sikereit.

 

Rusznák Renáta középiskolás diákként kezdett edzésekre járni, majd néhány év múlva már segédedzőként vezetett csoportokat és gyűjtött tapasztalatot. Edzőinek biztatására indult el ezen a pályán, hiszen rátermettsége, elhivatottsága mellett hamar kiderült, nagyon jól közelít a sporttársak felé, bíztat, segít, fejleszt, igény szerint. Mint most, a 20 éves edzői pályafutása alkalmából szervezett közös ünneplésen elmondta, nem bánta meg a döntést, nagyon jó úton van. A pénteki ünnepség kezdetén dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte a sportedzőt. Fontosnak nevezte, hogy a folyamatos képzés, tanulás mellett nagyon sokféle generáció és a sportolás különböző szintjén lévő ember részesül általa a sport élményében. Saját csoportjain túl a város közösségi rendezvényein is rendszeresen részt vesz, erősíti a sportolók, mozogni vágyók közösségét. 

A helyszínen készült fotók letölthetőek a 
Galériából. 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.