Ünnepélyesen átadták a Szent István Technikum előtt kialakított emlékparkot

2024.06.05. 13:34
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. június 5. (szerda) 
 
 
 
 
 
 
 
Ünnepélyes keretek között avatták fel szerdán a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum mellett kialakított kis emlékparkot az Ady Endre utcában. A zöldterület Scola Omar szakmai igazgatóhelyettes ötlete nyomán, intézményi összefogással, önkormányzati támogatásból, valamint a Városgondnokság szakmai segítségével szépült meg, és lett a Belváros ékköve. Az iskola az avatással ünnepelte fennállásának 85. évfordulóját.

Ebben a tanévben 85 éves a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola. Az intézmény bejárata előtti, korábban cserjékkel, elburjánzott növényzettel benőtt, utcafronti zöldfelületre régóta ráfért a megújítás, hiszen frekventált területen van és nagyon sokan látják a Belvárosban közlekedve.

A beruházás Scola Omar szakmai igazgatóhelyettes ötlete nyomán jött létre. Elsőként a bejárattól jobbra eső, mintegy 30 méter hosszú területet alakították át, ahol az elmúlt mintegy 30 évben nem volt hasonló, átfogó átépítés és talajcsere. Tavaly ősszel a tanulók és az oktatók a menthető, régi növényeket átültették a hátsó iskolaudvarba, majd a Városgondokság Kertészeti Divíziója segítségével két veszélyes fát kivágtak. Mintegy fél méter mélyen kiszedték az elöregedett talajt, helyére friss, átszitált föld és trágya került az iskola tangazdaságából, és rengeteg talajtakaró mulcs a Városgondnokság jóvoltából. Az emlékparkba árnyéktűrő, mutatós, évelő növényeket ültettek, melyek mára szépen növekedésnek indultak. A parkot kőmozaikokkal dekorálták a diákok.

Az ünnepség elején Szécsi Ildikó igazgató köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, az iskolájuk mellett nagyon sokan haladnak el, ezért fontos a szép környezet látványa a Belváros összképét tekintve. Az intézmény a jövőben is szeretne szoros és jó kapcsolatot fenntartani Székesfehérvár Önkormányzatával.

A város képviseletében Lehrner Zsolt alpolgármester vett részt az ünnepségen. Köszöntőjében elhangzott, hogy fenntartótól függetlenül a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és a város kapcsolata a jó együttműködésen alapul, amit az emlékpark létrejötte is szimbolizál a Belváros kapujában. A fiataloknak azt kívánta, hogy legyenek büszkék a munkájukra, mert ezzel a következő évfolyamoknak, nemzedékeknek mutatnak példát. Az iskola olyan neves és elismert embereket adott a városnak, mint Sohonyai Edit író, Tornyai Gábor atya, Tárnok Ákos zenész, Aracsi Norbert filmrendező és Majoros Andor táncpedagógus.

Az iskola 2020 óta a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum fenntartásában működik. Hoczek László József főigazgató köszöntőjében elmondta, a korábban átláthatatlan bozótos helyét mára egy szépen zöldellő oázis váltotta fel a diákok és tanáraik keze munkája által. Az agrárképzéssel foglalkozó intézménynek példamutatónak kell lennie egy olyan nagyvárosban, amely alapvetően nem az agráriumra, hanem sokkal inkább a szolgáltatásokra, az iparra és a kereskedelemre alapoz. A Szent István Technikum országosan példaértékű eredményeket tud felmutatni az agrár szakképzésben, a különféle versenyeken és projektekben. A főigazgató reményét fejezte ki, hogy a kertépítési projekt is hozzájárul az iskola további fejlődéséhez.

„Ez a nap különleges alkalom arra, hogy visszatekintsünk a múltunkra, megünnepeljük a jelenünket és bizakodva lépjünk a jövőbe!” – hangsúlyozta a megnyitón Scola Omar szakmai igazgatóhelyettes, az emlékpark megálmodója és a kivitelezés vezetője. Hozzátette, a 85 évvel ezelőtti megalakuláskor senki sem sejtette, hogy az iskola meghatározó intézménnyé válik a mezőgazdasági szakképzésben. Náluk mindig fontos szerepet játszott az oktatás színvonalának emelése, a tanárok, oktatók elkötelezettsége és a tanulók szorgalma. Képzéseik számos olyan neves szakembert adtak már az országnak, akik mind hozzájárultak a vidék fejlődéséhez és Magyarország élelmezésének biztosításához. Scola Omar köszönetét fejezte ki dr. Cser-Palkovics András polgármesternek, Lehrner Zsolt alpolgármesternek, Szabó Bakos Györgyné önkormányzati képviselőnek, Homoki Lászlónak, a Városgondokság Kertészeti Divíziója vezetőjének, továbbá az iskola és a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum vezetésének, valamint mindenekelőtt a tanulóknak, akik rengeteget dolgoztak a kert kialakításán.

Közben az iskola egy új hagyományt is teremtett, mostantól a végzős osztályok ballagáskor növény ültetnek az itt töltött évek emlékére. A következő fontos projekt az intézmény homlokzatának felújítása lesz, melyre az Agrárszakképzési Centrum igyekszik forrást találni a következő pályázati időszakban.



 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.




–       Vége –

 

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika 
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Június
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.