A vármegyei tanulmányi versenyek dobogósait díjazták

2024.06.10. 16:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. június 10. (hétfő)
 
 
 
 
 
A vármegyei tanulmányi és tehetséggondozó versenyeken díjazott tanulókat és felkészítőiket jutalmazták a Szent István Művelődési Házban. A több mint 2000 nevezett diák közül 165-en értek el első, második vagy harmadik helyezést a Fejér vármegyei döntőkön, ők könyvutalványt és emléklapot vehettek át a hétfői ünnepségen.
 
 
 
Tantárgyi és tehetségkutató versenyeken jól szerepelt diákoknak szervezett díjátadó ünnepséget az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja. A 2023-24-es tanévben a Fejér vármegyei döntők első, második vagy harmadik helyén végzett tanulók vehettek át oklevelet és könyvutalványt a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban hétfőn délután.
 
A város közössége nevében Mészáros Attila alpolgármester gratulált a tanulóknak, mint mondta "igazi példaképek vagytok", hiszen a mindennapi kötelező feladatokon túl, az itt jelenlévő diákok szabadidejük terhére is tanulnak, gyakorolnak. Háláját fejezte ki a pedagógusoknak is, akik meglátják és – ami talán még fontosabb – ki is hozzák a tehetséget a tanulókból.
 
2023 októberétől a májusi vármegyei döntőkig folyamatosan követték egymást a tantárgyi és tehetséggondozó megmérettetések. Több mint 2000, az iskolai fordulókra nevezett diák közül 165 tanuló ért el első, második vagy harmadik helyezést a vármegyei döntőkön – mondta el Galambos Zsuzsanna, az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője. Köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan éreznek magukban "megfelelő energiát, lelkesedést és tudást, hogy elinduljanak a versenyeken és megmutassák, hogy mire képesek". Köszönetet mondott a felkészítő pedagógusoknak, a szervezésben, lebonyolításban, zsűrizésben segítőknek, valamint az intézményvezetőknek, fenntartóknak.
 
A díjak átadása előtt a tordasi Sajnovics János Általános Iskola és AMI-ból érkező Kisborsika énekegyüttes műsorát láthatta a közönség, akik a "Tiszán innen, Dunán túl…” országos népdaléneklési verseny Fejér vármegyei döntőjén kiemelt arany minősítést értek el.
 
A díjátadón jelen volt Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ vezetője és Király István, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI főigazgatója is.
 
Az eseményen készült fotók letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
Szöveg: Fejér Tamás
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Június
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.