Új játszóeszközöket adtak át a Széna téri és a Zsolt utcai játszótéren

2024.07.04. 12:37
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2024. július 4. (csütörtök) 
 
 
 
 
 
 
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.


„Nagy öröm, amikor a legkisebbek álmait valósítjuk meg!” – fogalmazott Deák Lajosné önkormányzati képviselő a Széna téren tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a környéken sok kisgyermekes család él, akiknek igazi örömöt okoz az új játszóvár, melyre korábban nagy igény mutatkozott. Az eszközt nemrég telepítették a Városgondnokság munkatársai és már birtokba is vehették a gyerekek. Idén novemberben pedig a meglévő fák mellé egy újat ültetnek majd, közvetlenül a játszóvár közelébe – tájékoztatott Major Norbert, a Városgondnokság Karbantartási Divíziójának vezetője. Elhangzott, hogy az őszi növénytelepítés emlékfa-ültetés lesz egyben a 25 éves fennállását ünneplő Székesfehérvári Olajfa Református Óvoda kezdeményezésére.

Árnyékot adó, nagy fákkal övezett területen fekszik a Zsolt utcai játszótér, ahova a nagyobb gyerekek mozgásigényének kielégítésére két új mókuskereket telepítettek. Emellett a szülők kérésére ülőkéket szereltek fel a homokozó fakeretének sarkaihoz, hogy az anyukák, apukák kényelmesen együtt játszhassanak a gyermekeikkel.

A két játszótéri beruházás összeértéke négymillió forint, amely teljes egészében önkormányzati forrásból valósulhatott meg.

 


 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 

Szöveg: Havasi Tímea


Fotó: Simon Erika 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.