Különlegességek égen és földön a XVIII. Börgöndi Repülőnapon

2013.09.03. 14:09
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2013. szeptember 3. (kedd) 
 A rendezvény vendége lesz Veress Zoltán, Józsa Dávid és Farkas Bertalan.  
 
 
 
 
 
Nagykorúságát ünnepli idén Székesfehérvár egyik legnépszerűbb, hagyományos rendezvénye, a Börgöndi Repülőnap. A szeptember 8-án, vasárnap 18. alkalommal megrendezésre kerülő programon számos újdonsággal, különleges és egyedi gépekkel, légi és honvédségi bemutatókkal, színpadi produkciókkal várják a családokat, illetve a repülés szerelmeseit. A repülőnap keretében írják alá a Honvédelmi Minisztérium Honvédségi Kötelék Programjának első megállapodását az Albatrosz Repülő Egyesülettel. A rendezvényről sajtótájékoztatón számolt be Szilády Dezső, az egyesület elnöke és Viza Attila önkormányzati képviselő.

A Börgöndi Repülőnapra idén is legalább ötezer látogatót várnak a szervezők. Szilády Dezső elmondta: a világ és Európa élvonalába tartozó pilóták tartanak bemutatókat, ismét itt lesz Veress Zoltán többszörös világrekorder és Európa-bajnok motoros műrepülő, Józsa Dávid világbajnoki bronzérmes vitorlázó műrepülő, az Albatrosz Repülő Egyesület szakosztályvezetője, illetve a színpadon tart különleges beszámolókat Farkas Bertalan, az eddig egyetlen magyar űrhajós. Láthatnak a nézők repülőgép-ritkaságokat, ilyen lesz például az L29 Delfin sugárhajtású vadászgép, amely hosszú ideig volt a magyar légierő kiképzőgépe. Magyarországon már egy darab sincs belőle, Börgöndre egy olyan gép érkezik, melyet Angliából vásárolt vissza egy magyar gyűjtő. Az oldtimer gépek iránt érdeklődők számára az R-18 Kánya típusú repülő kínál igazi különlegességet. Számos egyéb gép megismerése mellett sétarepülést is kínálnak a közönségnek több légi járművön, például helikoptereken, kisebb gépeken, illetve az igen népszerű Li-2-es repülőn.  A földön is lesznek különféle programok, bemutatókat tartanak a II. világháborús hagyományőrzők, megjelennek a magyar légierő szárazföldi alakulatai, illetve külön színpadi programokkal készülnek a hölgyek és a gyerekek szórakoztatására. A sajtótájékoztatón Szilády Dezső egyesületi elnök köszönetét fejezte ki dr. Cser-Palkovics András polgármesternek a rendezvény támogatásáért.  

A Börgöndi Repülőnapon 9.00 órakor nyitják ki a kapukat. 11.00 órakor kezdődik a hivatalos megnyitó, melynek keretében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönti a rendezvényt. Viza Attila önkormányzati képviselő elmondta: ekkor kerül sor az első megállapodás aláírására a Magyar Honvédség Honvédelmi Kötelék Programja keretében az Albatrosz Repülő Egyesülettel. A program a jövőben szövetséget és együttműködést kínál mindazon hazai civil szervezeteknek és sportegyesületeknek, amelyek segítenek a honvédelem értékeinek népszerűsítésében, feladatainak ellátásában, az utánpótlásban és a toborzásban. Az Albatrosz Repülő Egyesülettel kötendő megállapodást a Honvédelmi Minisztérium részéről Vargha Tamás honvédelmi államtitkár látja el kézjegyével, illetve az eseményt megtiszteli a Magyar Honvédség légi erejének Gripen köteléke. A Honvédelmi Kötelék Programban nagy hangsúlyt helyeznek a sport népszerűsítésére, az egészséges életmódra, az összetartozás és a teljesítmény fontosságára, a csapatmunkára, az önfegyelemre és a kitartásra, illetve a honvédség és a civil társadalom közötti kapcsolatok erősítésére.

További részletek olvashatóak a www.albatroszre.hu portálon.

 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.