2013.10.10. 14:27
Negyedik alkalommal szervezik meg a „Tekerj a sereggel” elnevezésű kerékpártúrát, amelyen hagyományőrző kerékpárosok is részt vesznek. A Honvédelmi Minisztérium - a balatoni és a Vas megyei kerekezés után - ezúttal Fejér megyében rendezi meg a túrát október 13-án, vasárnap 9 órától. A résztvevők a különböző távokat teljesítve csatlakozhatnak a programhoz.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Farkas László, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke és Rangel István, a Magyar Királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület nevében közösen tájékoztatott a Székesfehérvárról induló, „Tekerj a sereggel” elnevezésű kerékpártúráról. Vargha Tamás elmondta: „A „Tekerj a sereggel” jó alkalmat teremt arra, hogy közelebb hozza a hadsereget a társadalomhoz, emellett az esemény a kerékpáros turizmus, illetve az egészséges életmód népszerűsítését is szolgálja.”
A Magyar Királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület tagjai két, II. Világháború idejéből származó kerékpárral indulnak. Rangel István, az egyesület képviseletében elmondta, a kerékpár 1932-ben lett rendszeresítve a honvédségnél, és a felderítők használták.
„Kényelmesen, túrázva mindenki végig tud menni az útvonalon. A „Tekerj a sereggel” túra Székesfehérvárról, a János vitéz parkban lévő Petőfi szobor elől indul, majd a Lovasberény - Velence - Gárdony - Pákozd (KEMP) - Velence - Gárdony útvonalon érkezik vissza Székesfehérvárra.” – mondta Farkas László, Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke. A Pákozdi Katonai Emlékparkban térítésmentesen étkezést biztosítanak a résztvevőknek, és az iskolások ügyességi, állóképességi teszten is próbára tehetik magukat. A kerékpárosok a tervek szerint 15 és 16 óra között érkeznek vissza a Petőfi térre, ahol Vargha Tamás államtitkár fogadja őket. A helyszínen kulturális programokkal várják az érdeklődőket.
A kerékpártúrára a hivatásos és szerződéses katonák mellett kormánytisztviselők, közalkalmazottak, valamint családtagjaik jelentkezhetnek, de a honvéd tisztjelöltek, a hallgatók, az önkéntes tartalékos katonák és a civilek is indulhatnak kerékpártúrán. Nevezni a www.hofsosz.hu oldalon, illetve a helyszínen 8 és 9 óra között lehet.
A sajtótájékoztatón készült fotók megtekinthetőek a Galériában.
-Vége-



