Jótékonysági kiállítás Down-szindrómás gyerekek festményeiből

2014.04.23. 19:18
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2014. április 23. (szerda)
A Szent Kristóf Ház lakóinak alkotásait lehet megtekinteni. 
 
 
 
 
A  Nemzetközi Down Világnap alkalmából rendezett  gálaműsort a Vörösmarty Színházban a Down Egyesület, ahol előrajzolt festővásznakon fejezhették be az alkotásokat a Szent Kristóf Ház lakói. Az így született képekből nyílt kiállítás ma a Városházán. A festmények megvásárolhatóak, a befolyt összeget a Down-szindrómás gyermekek támogatására fordítják. A tárlat május 8-ig tekinthető meg a Városháza első emeleti folyosóján.


A kiállítás apropóját a minden évben március 21-én megrendezett Nemzetközi Down Világnap adta, amelyhez csatlakozva, immáron hatodik alkalommal szervezett gálát a Down Egyesület. Az idei volt az első alkalom, amikor vidéki helyszínen is sor került az eseményre, amelynek keretében gyermekek és családjaik töltötték meg vidám, élettel teli hangulattal a székesfehérvári Vörösmarty Színházat. Ezen a napon született a mostani kiállításon bemutatásra kerülő kilenc festmény.

Az eseményen köszöntőt mondott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki örömmel emlékezett vissza a Vörösmarty Színházban tett látogatásra és elevenítette fel az ötlet születését, amelynek eredményeként a Városházán egy kiállítás jöhetett létre a festményekből. „Az Önkormányzat  elkötelezettségét, segítő szándékát szeretné kifejezni azzal, hogy teret biztosít ezeknek az alkotásoknak. Mind szimbolikusan, mind tartalmilag is segíteni szeretnénk annak érdekében, hogy ezek a képek új tulajdonosra találjanak. Kérjük, hogy akinek van lehetősége, a képek megvásárlásával segítse és támogassa ezt a nemes célt. A város is így tesz és az egyik képet megveszi. Szeretnénk ennek a mozgalomnak az élén haladva, vidéki városként is segíteni, ahol tudunk most és a jövőben is. Bízom benne, hogy lesznek olyan intézmények, cégek, magánszemélyek, akik úgy gondolják, hogy a kilenc kép egyikét megvásárolják. Nemes célhoz nyújtanak ezzel támogatást.”- mondta a polgármester.

A kiállított képek között Ónodi Károly, az Avantgárd Művészeti Demonstráció Egyesület elnöke segített eligazodni, aki egy rövid tárlatvezetés keretében mutatta be a jelenlévőknek a festményeket. „A gyerekek őszinteségéről, nyitottságáról, érzéseiről mesélnek a festmények. A sok apró motívum és a tökéletes színek pedig a vidámságot adják vissza. Azt hallom és azt látom, hogy nagyon nagy szükség van erre a kiállításra, hiszen lehetőséget teremt a példamutatásra és rávilágít arra, hogy tenni is tudunk azért, hogy a gyerekeknek egy kicsit könnyebb legyen.”- mondta az elnök.

Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke köszönetét fejezte ki a városnak és mindenkinek, aki segített a szervezésben.  „Ez a projekt, hogy együtt festenek a gyerekek, már hatodik éve tart, és van egy nagyon érdekes mottója, miszerint a művészet integrál. Különböző gyerekek festettek együtt, így a művészet alkotóereje és elképzeléseik találkoznak a vásznon. Közösen hoztak létre egy olyan alkotást, amely új perspektívából mutatja meg a Down-szindrómás gyermekeket világát. Nagyon nemes gesztus, hogy a város vezetői élére álltak a kezdeményezésnek és segítenek gazdát találni ezeknek az alkotásoknak.”

A valódi csapatmunkának köszönhetően vidám hangulatú, színekben gazdag festmények születtek, amelyek zömében Székesfehérvár nevezetességeit mutatják be egy igen izgalmas szemlélettel megközelítve. A képeket több kéz érintette egyszerre, Down-szindrómával élő és egészséges gyermekek készítették közösen Revák István és Pék Eszter Sára fehérvári kortárs festőművészek, valamint a Gorsium Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola diákjainak közreműködésével és Ónodi Károly, az Avantgárd Művészeti Demonstráció Egyesület elnökének vezetésével.

A  kiállított festmények megvásárolhatóak, így pozitív hangulatuk hazavihető. A képek eladásából befolyt összegből a Down Egyesület egy aktív szülői klubot szeretne Székesfehérváron elindítani Down-szindrómás gyermekeket nevelő szülők részére, valamint az újszülött Down-babák számára kezdőcsomagot állítanának össze, amely elengedhetetlen információs anyagot, valamint korai fejlesztő eszközt tartalmaz a szülők számára. Mindezek segítenék a Down Egyesület mindenkori céljának megvalósítását, amely az érintett családok számára egy optimista élethelyzet felvázolása.

A kiállításon készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.