Folytatja „Közelebb a polgárokhoz” programsorozatát a Fehérvári Állatotthon

2014.04.29. 14:03
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2014. április 29. (kedd)
Öt belvárosi kitelepülést szerveznek.    Galéria
 
 
 
 
 
A tavalyi sikerekre való tekintettel idén is megrendezi a „Közelebb a polgárokhoz” című programsorozatát a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. A menhely a következő hónapokban öt alkalommal települ ki a Belvárosba saját pavilonjával, hogy népszerűsítse tevékenységét, tanácsadással segítse a felelős állattartást, adományokat gyűjtsön és önkénteseket toborozzon. A dr. Cser-Palkovics András fővédnökségével, az Önkormányzat és az Alba Plaza támogatásával megvalósuló program megnyitóját május 2-án, pénteken rendezik a bevásárlóközpontnál. – hangzott el a részleteket ismertető sajtótájékoztatón.

A Fehérvári Állatotthon „Közelebb a polgárokhoz” című sorozata tavaly merőben új kezdeményezésként indult. 2013-ban hat alkalommal „költözött be” a Takarodó úti menhely az Alba Plaza előtti térre önkéntesek közreműködésével. Szakemberek tartottak tanácsadást egy-egy megadott témában, bemutattak több örökbefogadásra váró állatot, a polgárok pedig adományaikkal segíthettek. A sorozat igen sikeresnek bizonyult, így jön a folytatás, mondta Krepsz Gyöngyi, az állatotthon vezetője. „Tavaly minden alkalommal rengeteg volt az érdeklődő a standunknál és nagyon tartalmas beszélgetéseket folytattunk a polgárokkal. A hat alkalom során mintegy 2500 embert tudtunk megszólítani. Összesen 120 ezer forint készpénzadomány folyt be, melyet az állatok egészségügyi ellátására fordítottunk, ezen kívül sok tápot, felszerelést is kaptunk. Számos, a helyszínen bemutatott állat itt talált szerető gazdára, új otthonra. Nekem az jelentette a legnagyobb örömöt, amikor a tőlünk örökbe fogadott állatokkal látogattak meg bennünket, és találkozhattunk a régi védencekkel. Úgy érzem, hatékonyan sikerült felhívnunk a figyelmet a felelős állattartásra.”

Az idei sorozat megvalósítása a tavaly jól bevált rendszer szerint alakul. Májustól szeptemberig havonta egy alkalommal települ ki az állatotthon saját pavilonjával a Belvárosba.  Már a helyszínen lehet találkozni örökbefogadásra váró állatokkal, illetve tájékozódni egy-egy kiemelt témában, és ismét lehetőség nyílik a menhely támogatására.


Időpontok, helyszínek és témák:

MEGNYITÓ - 2014. május 2. (péntek) 09.30; Alba Plaza előtti tér
Egyedülálló, különleges bemutató, majd köszöntők
Téma: A programsorozat ismertetése, továbbá: a támogatások és az adó 1% jelentősége a Fehérvári Állatotthon számára

2014. június 14.;
Kitelepülés az Ünnepi Könyvhét programjára a Belvárosban
Téma: Kóbor macskák helyzete - mit tegyünk és mit ne!
(Miért ne etessünk idegen cicákat a háznál, az utcán, hogyan előzzük meg a felesleges szaporulatot, miért fontos az ivartalanítás, hogyan zajlik…stb.)

2014. július 12.;
Kitelepülés az Alba Plaza előtti térre
Téma: Kisállatok a mindennapjainkban.
(hörcsögök, házilag tartott görény, hüllők..stb.)

2014. augusztus 16.;
Kitelepülés az Alba Plaza előtti térre
Téma: Kormos angyalok, avagy a fekete kutyák és cicák felesleges diszkriminációja. (Ezen a napon van a Hontalan Állatok Világnapja.
Népszerűsítik azokat az állatokat, akiket színük, vagy éppen idős koruk, sérüléseik miatt az örökbefogadók kevésbé részesítenek előnyben.)

2014. szeptember 20.;
Kitelepülés a Lecsófesztivál helyszínére
Téma: Minden, amit tudni érdemes a Közösségi Szolgálatról.
Az iskolakezdésre való tekintettel tájékoztatást adnak az érettségire készülő középiskolások számára kötelező közösségi szolgálatról. Az állatotthonnak számos tapasztalata van e téren.
 
 

A város önkormányzata és az Alba Plaza támogatásával, dr. Cser-Palkovics András fővédnökségével megvalósuló programsorozatot méltatta a sajtótájékoztatón Viza Attila környezetvédelmi tanácsnok: „Örülünk a rendezvény folytatásának, hiszen ismét lehetőség nyílik a párbeszédre, a kommunikációra, és a közösségépítésre, ami nagyon fontos Székesfehérvár életében. A HEROSZ Fehérvári Állatotthona olyan példaértékű, állatmentő és oktató-nevelő tevékenységet végez, amit érdemes minél szélesebb körben megismertetni a gyerekekkel és a felnőttekkel is. A menhely támogatása jó célt szolgál, hiszen itt minden adománynak megvan a helye! Minden, e téren tett apró lépés ugyanazon cél felé vezet: minőségi életet biztosíthatunk az állatoknak, és élhetőbb környezetet az embereknek, beleértve az állatokat tartó és nem tartó polgárokat egyaránt.”

Az Alba Plaza Székesfehérvár belvárosának egyik legforgalmasabb kereskedelmi létesítménye. Küldetése a programban egyértelműen az, hogy az értékes üzenetet a szervezők a leghatékonyabban juttassák el Székesfehérvár lakossága felé. – mondta el a sajtótájékoztatón Vámos Zsolt, az Alba Plaza igazgatója. Hozzátette: „Az állatvédelem, de kiemelten a felelős állattartás, a megelőzés tudatos közvetítése mindannyiunk érdeke, beleértve természetesen kis kedvenceinket is. Bízom abban, hogy sok magányos kutya és cica talál szerető társra az akcióban, és mindannyian kiemelt figyelemmel, megnyugvással fordíthatjuk jóra a sorsukat.”

Dr. Berey Attila
, a Herosz országos szervezetének elnöke köszönetét fejezte ki a Fehérvári Állatotthon áldozatos munkájáért, az Önkormányzat és az Alba Plaza támogatásáért, illetve a polgárok adományaiért. A 2014-es program kapcsán így nyilatkozik: „A tavaly kitűzött célját elérte a rendezvényünk, hiszen a nagy látogatottságnak köszönhetően sok embert – gyerekeket, felnőtteket is – sikerült megszólítanunk, amire nagyon büszkék vagyunk! A napi állatmentő tevékenységünk mellett nagy hangsúlyt fektetünk a szemléletformálásra is.  A kutyák helyzetében tapasztalunk javulást, ezért az idei programsorozatban a kutyusok mellett a cicák és egyéb állatok jutnak főszerephez!”

A Fehérvári Állatotthon, az Önkormányzat és az Alba Plaza szeretettel invitálja a székesfehérvári polgárokat és minden kedves érdeklődőt a „Közelebb a polgárokhoz” sorozat megnyitójára és valamennyi programjára.

A május 2-i nyitó program plakátja letölthető a Galériából.

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.