A hős várvédőre emlékeztek

2014.09.19. 16:54
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2014. szeptember 19. (péntek)
A hős várvédőre, Wathay Ferenc egykori vicekapitányra emlékeztek ma az évfordulón Galéria 
 
Székesfehérvár török uralom alóli ideiglenes felszabadításának 413. évfordulójára emlékeztek a város és a honvédség vezetői, az iskolák képviselői ma a Wathay szobornál az egykori vicekapitány nevét hordozó egyesület tagjainak szervezésében.
 
Bátonyi Pál nyugállományú ezredes, a Wathay család leszármazottja is jelen volt az ünnepségen. A kulturális műsorokat követően Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében azoknak az elődeinknek a példáját idézte, akik mai életünknek tanulságot adva biztosították megmaradásunk biztos alapját. Ezek egyike volt Wathay kapitány. Az ő rövid életű győzelmének híre bejárta Európát, amikor 1543-ban a Szulejmán szultán vezette seregek uralma alól felszabadított Székesfehérvárt. „Jól emlékszem gyermekkoromból, milyen vonzó volt számunkra, amikor bőrünket lenyúzva másztunk a várfal tövében álló Wathay kapitány szobrának ölébe. Gyermeki hőstettünk legyen csak a kezdete a megismerésnek, a mai fiatalok nevelődjenek városunk, országunk szolgálatára, s ha kell, a haza védelmére. A gyermekkorból kinőve Fehérvár polgárai nagyszerű elődök nyomdokain járnak. Történelmünk kötelez – nem adhatjuk alább!”  
 
A Wathay kapitány emlékét őrző, megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Wathay Ferenc Bajtársi Egyesületnek a jubileumra zászlót adományozott a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség nevében Bobory Zoltán elnök, ahogyan az az adománylevélben állt: „elismerve az egyesület két és fél évtizedes munkájának eredményeit a katonai hagyományoknak, a katonai tisztesség és becsület, hazaszeretet eszményének, Wathay Ferenc emlékének, illetve hazánk, városunk katonai, honvédő hagyományainak ápolásában.”

A zászlót Berdó Gábor nyugállományú százados, az egyesület elnöke köszönte meg. „A zászló eszméket, célokat fejez ki, összetartozást jelenít meg, szent célokat és ordas eszméket fogalmaz meg. Mindenki maga döntheti el, beáll-e mögé. Egyetlen zászló van, a nemzeti zászló, amit követni kötelesség. Ez a zászló az elődökre emlékeztet.”
Brájer Éva alpolgármester oklevelet adott át, amelyben megköszönte a város valamennyi polgára nevében a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület elnökségének és tagságának azt a fontos küldetést, hogy megőrizték a hős kapitány emlékét.

Az ünnepség végén koszorút helyeztek el az egykori várfal tövében álló szobor talapzatára a Honvédelmi Minisztérium, a város, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének, valamint több hagyományőrző egyesület, iskola képviselői.  
 
 
Az ünnepségen készült fotók letölthetőek a Galériából.
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.