A szociális ágazatban dolgozókat köszöntötték Székesfehérváron

2015.11.11. 15:18
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2015. november 11. (szerda) 
Nagy Lajosné Horányi Krisztina kapta idén a Pro Caritate Albae Regiae díjat.    Galéria  
 
 
 
 
 
 
A Szociális Munka Napja alkalmából szerveztek ünnepséget szerdán a Hiemer-házban, ahol az önkormányzati fenntartású szociális intézmények vezetőit, munkatársait köszöntötték. Az eseményen dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszönetet a város nevében a dolgozók áldozatos munkájáért. A város által alapított Pro Caritate Albae Regiae díjat idén Nagy Lajosné Horányi Krisztina, az Alba Caritas Hungarica Alapítvány ügyvivője vette át, aki nyugdíjazásáig húsz éven keresztül vezette a szervezetet. Ugyancsak az ünnepségen adták át a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezete elismerő oklevelét Pál Lászlóné, a székesfehérvári Egyesített Szociális Intézmény I. számú Idősek Otthona vezető ápolója számára.

A közösség, a társadalom megbecsülésének jeleként ünneplik világszerte november 12-én a Szociális Munka Napját. Az alkalom tiszteletére Székesfehérvár Önkormányzata hagyományosan minden esztendőben ünnepséget szervez a fenntartásában működő szociális intézmények vezetői, dolgozói számára. A Hiemer-házban megrendezett eseményen dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszönetet azoknak, akik mindennapi munkájuk során segítik, támogatják a betegeket, a szegényeket, az elesetteket. „Nem tudok olyan hivatásról, ami nagyobb elkötelezettséget igényelne annál, mint másoknak segíteni, más emberek mindennapi problémáit felvállalni, és fizikai-lelki támogatást nyújtani. Aki rászoruló időseket, vagy éppen fiatalokat, betegeket és nehéz anyagi helyzetben élőket gondoz, bátorítja őket, egészen biztos, hogy nem az élet napos oldalával találkozik nap, mint nap. Éppen ezért tartom nagyon-nagyon nehéz feladatnak a szociális szférában végzett munkát, és a vele együtt felvállalt felelősséget. Fontos, hogy erre minden évben emlékeztessük a nagyobb közösségeinket, és elhozzuk Önöknek a közösségek köszönetét. Köszönetünk mindenkinek szól, aki a szociális rendszerünk bármely intézményében dolgozik Székesfehérváron és környékén!” – hangsúlyozta a polgármester. Dr. Cser-Palkovics András hozzátette: a cafeteria-rendszer nyújtotta támogatáson túl egy új hagyományt szeretnének meghonosítani a szociális szféra munkatársainak megajándékozására. Első alkalommal december 17-én a „Balfácánt vacsorára!” című darab megtekintésére invitálják a munkatársakat december 17-én a Vörösmarty Színházba.

Hagyományosan az ünnepségen adta át a polgármester a város által 2012-ben alapított Pro Caritate Albae Regiae díjat. Az elismerés olyan természetes személynek adományozható, aki a gyermekvédelem, a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja, az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, jóléte, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a rászorultak önkéntes segítése, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok támogatása és az Alba Caritas Hungarica Alapítványnál végzett két évtizedes vezetői-szervezői tevékenysége elismeréseként Nagy Lajosné Horányi Krisztinának adományozta a „Pro Caritate Albae Regiae” díjat.
Nagy Lajosné Horányi Krisztina Székesfehérváron született, ének-zenei általános iskolai tanulmányai után a Teleki Blanka Gimnáziumban tanult tovább, majd a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen szerzett diplomát. A rendszerváltoztatás utáni időszakban fokozatosan jutott arra az elhatározásra, hogy a rászorultak önkéntes segítésével szeretne foglalkozni, ebben találta meg élete legfontosabb tevékenységét. Így került kapcsolatba a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász-szal, ahol 1994-től önkéntesként dolgozott, közben másoddiplomát szerzett a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola szociális munkás szakán. 1995 júniusától a Karitasz-ház vezetője, majd igazgató-helyettese lett. 1996 júniusától igazgatói beosztásban szervezte a Karitász munkáját. Idén január 1-jétől nyugdíjasként, napi négy órában dolgozik, és adja át tapasztalatait kollégáinak. Lelkiismeretes munkáját a cselekvő keresztény felebaráti szeretet, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, az idősek és a szenvedélybetegek támogatása, valamint az esélyegyenlőség megteremtése vezérli. Saját fontosságának előtérbe állítása nélkül ápolja a kapcsolatokat Székesfehérvár Önkormányzatával, valamint számos önkormányzati fenntartású, szociális intézménnyel és civil szervezettel.

Ugyancsak sor került a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezete elismerő oklevelének átadására. Az elismerést Pál Lászlóné, a székesfehérvári Egyesített Szociális Intézmény I. számú Idősek Otthona vezető ápolója kapta. A díjazott a bajai kórház traumatológia osztályán kezdte a szakmai pályafutását 1976-ban. Idősekkel később kezdett el foglalkozni, előbb a lovasberényi Idősek Házi Gondozó Szolgálatánál, majd 1993-tól jelenlegi munkahelyén végezte hivatását. Pál Lászlóné közel negyven éve hatalmas lelkesedéssel, empátiával, segítőkészséggel, energiával szolgálja a betegeket, a segítségre szorulókat. Megbízható, precíz, színvonalas munkája közben odafigyel a dolgozókra is, és mindenkinek lehetőséget biztosít a fejlődésre. A díjazott pozitív életszemlélete, energikussága példaértékű azért is, mert napi munkáját követően otthon egyedül, ám mégis töretlen lelkesedéssel, türelemmel gondoskodik idős, beteg családtagjáról. Kimagasló teljesítményét munkatársai és családtagjai, a gondozottak, azok hozzátartozói és a szakemberek visszajelzései is igazolják.

A díjak átadását követően Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere mondott pohárköszöntőt. „Székesfehérváron a szociális területen tapasztalt problémák kevésbé súlyosak az országos átlaghoz képest. Köszönhetjük ezt azoknak a dolgozóknak is, akik talán éppen ezekben a percekben idős emberekhez sietnek egy ebéddel, beteget gondoznak, vagy felelős döntést hoznak egy nehéz sorsú kisgyermek életével kapcsolatban. Fejezzük ki tiszteletünket azoknak az embereknek, akik ezt a lelkileg nagyon megterhelő munkát végzik a hétköznapokban!” - fogalmazott az alpolgármester.

A Szociális Munka Napja alkalmából szervezett ünnepségen közreműködött Jónás Olivér, a VI. Fehérvári Versünnep döntőse, Major István, Ifj. Major István és Varga Barbara, a Fehérvár Szépe 2015 verseny győztese.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 
Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Kiss László
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.