Ünnepelnek az idegenvezetők – mesélj nekik!

2016.02.26. 09:13
KÖZLEMÉNY - 2016. február 26. (péntek) 
A világnap kapcsán rendhagyó programokkal készülnek.  
 
 
 
 
 
Az idegenvezetők világnapján, február 27-én Székesfehérváron érdekes programok ígérkeznek, a szervezők mindenkit szeretettel invitálnak!


Rendhagyó programokkal várják február 27-én, szombaton a Székesfehérvár iránt érdeklődő látogatókat az idegenvezetők, akik ezen a napon ünneplik világnapjukat. Jótékony homály fedi az ünnep eredetét, de egy biztosnak tűnik: nem elég, hogy egész nyáron visznek, mesélnek nekünk e nagy tudású szakemberek, de még ilyenkor is van kedvük arra, hogy kényeztessék a látogatókat.

A székesfehérvári idegenvezetők minden esztendőben kitalálnak valami érdekeset, s ez idén sincs másként! Sőt, most talán kicsit magukra is gondoltak, ugyanis ezúttal azt remélik, hogy a sétákon résztvevők maguk is hozzátesznek egy-egy saját élményt, információt az elhangzottakhoz.

Ezen a napon 11.00 órakor és 14.00 órakor, az Országalmától indulnak az ingyenes séták, amelyre készülni senkinek nem kell, megnyílni azonban szabad, sőt, örömmel veszik a csoport vezetői. A történelmi galopp is személyes túrává válhat, amely újfajta élményt jelent látogatónak, idegenvezetőnek egyaránt.

A Szent István Király Múzeum is kedveskedik a vezetéseken résztvevőknek, ugyanis ezen a napon díjmentesen tekinthető meg a Csók István Képtárban az Aba-Novák pannó, melyért a művész 1937-es párizsi világkiállításon Grand Prix díjjat kapott.

Bővebb információ kapható a Hiemer-házban található Tourinform Irodában, a 22/537 - 261-es telefonszámon.

A rendezvény linkje:
https://www.facebook.com/events/590607641096872/


 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2025 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.