Főhajtás az életüket a hazáért áldozott hazafiak előtt

2016.05.27. 16:14
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2016. május 27. (péntek)
A Hősök Napja alkalmából a háborúkban elesett katonákra emlékezik Székesfehérvár. Galéria 
 
 
 
Az elesett magyar hősök emlékünnepén számos székesfehérvári helyszínen tartottak ma megemlékezéseket, koszorúzásokat. Az életüket a hazáért áldozó magyar katonák és civilek előtti főhajtás hétvégén is különböző rendezvényekkel folytatódik. 


A függetlenségért és fennmaradásért küzdött hazafiak emlékünnepét, azaz a Hősök Napját május utolsó vasárnapján tartjuk. Először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe az elesett magyar hősökre való emlékezést.
A Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (…) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.” A 2001-ben elfogadott LXIII. törvény a korábbi ünnep körét hivatalosan is kibővítette mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”

Székesfehérváron a hagyományoknak megfelelően idén is több helyszínen emlékeztek a magyar hősökre.

08.15 órakor az Izraelita temetőben lévő emlékművet Székesfehérvár Önkormányzata részéről Molnár Ferenc, a Pénzügyi Bizottság tagja, a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében Tanka Csaba alelnök, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság nevében Szabó András ezredes parancsnoki irodavezető, míg a Székesfehérvári Izraelita Hitközség képviseletében Neubart István elnök koszorúzta meg.    

09.00 órakor a Rác temetőben lévő emlékműnél Székesfehérvár Önkormányzata nevében Molnár Ferenc, a Pénzügyi Bizottság tagja, a Fejér Megyei Önkormányzat részéről Tanka Csaba alelnök, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében Szabó András ezredes parancsnoki irodavezető és a Szerb Nemzetiségi Önkormányzat képviselői helyeztek el koszorút.

09.30 órakor a Hosszútemetőben egy elhunyt katona síremlékénél Székesfehérvár Önkormányzata részéről dr. Patik Ferenc, a Humán Közszolgálati Szakbizottság tagja, a Fejér Megyei Önkormányzat nevében Tanka Csaba alelnök, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében Szabó András ezredes parancsnoki irodavezető helyezte el a megemlékezés koszorúit.  

10.15 órakor a Szentlélek katonatemetőben lévő huszár emlékműnél Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Patik Ferenc, a Humán Közszolgálati Szakbizottság tagja, a Fejér Megyei Önkormányzat részéről Wilmek Tibor alelnök, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében Szabó András ezredes parancsnoki irodavezető, valamint a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesületének képviselői koszorúztak.  

11.00 órakor a Vásárhelyi úti Repülős és Ejtőernyős emlékművet Székesfehérvár Önkormányzata nevében Viza Attila közbiztonsági tanácsnok, a Fejér Megyei Önkormányzat részérő Wilmek Tibor alelnök, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviseletében Szabó András ezredes parancsnoki irodavezető és a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesületének képviselői koszorúzták meg.  

Valamennyi helyszínen a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar működött közre.

A hétvégén folytatódnak a hősök előtti tiszteletadás jegyében szervezett rendezvények a városban. A Donát utca – Zobori út kereszteződésében, a II. világháborús emlékmű és hálaadási keresztnél a környékbeli lakosok kezdeményezésére május 28-án, szombaton 18.30 órakor kezdődik megemlékezés, ahol Tornyai Gábor atya, az Öreghegyi egyházközség plébánosa mond megemlékező beszédet.

A Hősök Napján, május 29-én, vasárnap 12.00 órakor pedig a „69-es előre!” I. világháborús emlékműnél (Széchenyi út – Vörösmarty tér) kerül sor megemlékezésre, Székesfehérvár Önkormányzata, valamint a Fejér Megyei Önkormányzat és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság képviselőinek részvételével. 

A pénteki megemlékezéseken készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

Szöveg: Kész Mónika

Fotó: Varju Zoltán Mihály

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.