Újszülött fehérvári babákat köszöntöttek

2017.01.03. 12:00
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. január 3. (kedd)
A város polgármestere és önkormányzati képviselői tettek látogatást a kórházban. Galéria 
 
 
 
 
 
 
 
2017 első újszülöttjét rugdalózóval és babakötvénnyel köszöntötte a város polgármestere, aki az önkormányzati képviselőkkel közösen valamennyi idén született székesfehérvári csecsemőt is meglátogatott a kórházban, hogy szüleiknek átadják a „Székesfehérvári Születési Támogatási Program” ajándékait: a város címerével ellátott kis takarót, egy húszezer forint értékű ajándékutalványt, valamint egy oklevelet – jelképesen is székesfehérvári polgárrá fogadva őket.
 
Hosszú idő óta hagyomány már Székesfehérváron, hogy a város első újszülöttjét és annak szüleit a város polgármestere felköszönti, és megajándékozza. Ez idén sem maradt el. Ma délelőtt került sor a kórházi látogatásra, ami kiegészült az idén útjára indított „Székesfehérvári Születési Támogatási Program” kapcsán valamennyi idén született fehérvári baba felköszöntésével is. 
 
Az újév első napján 12 óra 21 perckor jött a világra Székesfehérváron a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Kertész Balázs János, Kertész Balázs és Kertész-Bodolóczki Eszter kisfia. A csöppség 3400 grammal és 56 centiméterrel született. Mint arról Dr. Hagymásy László, a Szülészet-nőgyógyászati Osztály vezetője beszámolt, a kismama hosszú vajúdást követően császármetszéssel hozta világra gyermekét, melyen az édesapa is jelen lehetett. Hozzátette, mind a mama, mind a baba jól vannak, így a holnapi napon már haza is mehetnek.
 
Az anyukának dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át az első újszülöttnek járó 200 000 forint értékű babakötvényt, amihez – az addig összegyűlt kamatokkal kiegészítve - Balázs 18 éves korában juthat hozzá. Ezen kívül egy Székesfehérvár Tele élettel! feliratú kis bodyval is megajándékozta a csöppséget. Mivel a család Székesfehérvár-Börgöndön él, így a kisbaba köszöntésén a városrész önkormányzati képviselője, dr. Dienesné Fluck Györgyi is jelen volt, aki sok boldogságot és örömöt kívánva egy ajándékcsomagot adott át a családnak. 
 
A látogatás keretében sor került annak az idén útjára indított „Székesfehérvári Születési Támogatási Program” ajándékainak az átadására is, aminek keretében a székesfehérvári lakcímre bejelentésre kerülő újszülöttek egy városi címerrel ellátott takarót, valamint egy 20 000 forint értékű ajándékutalványt és egy oklevelet kapnak. Ezt Balázs édesanyjának Molnár Tamás tanácsnok adta át.
 
Majd az év első újszülöttjét és édesanyját Horváth-Tancsa Ágnes családügyi tanácsnok is különböző ajándékokkal köszöntötte fel.  
 
Az év második újszülöttjének és mamájának Juhász László tanácsnok adta át a városi babacsomagot, amit a kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán lévő valamennyi székesfehérvári kisbaba megkapott. A polgármester és a jelenlévő önkormányzati képviselők valamennyi csecsemőt felkeresték, és felköszöntötték, édesanyjának gratuláltak.       
 
Dr. Cser-Palkovics András polgármester a köszöntések kapcsán elmondta, hogy városunk egyik szép hagyományának újabb állomásán vagyunk, és egyúttal egy új hagyomány indító eseményén is egyben. Utóbbira utalva beszámolt arról, hogy ettől az évtől kezdve babacsomaggal köszöntenek minden fehérvári kisgyermeket. Ezzel jelképesen is székesfehérvári polgárrá fogadva őket, és köszöntve mindegyiküket a közösség tagjaként.  Majd beszámolt arról, hogy most hét kisgyermeknek, illetve édesanyjuknak tudták átadni ezt az új babacsomagot.
 
A polgármester köszönetet mondott az osztály valamennyi dolgozójának és különösen a nővéreknek azért, hogy a város ezen kezdeményezésének partnerei, és a jövőben ezen babacsomagok rajtuk keresztül fognak eljutni az újszülöttek szüleihez.   
 
Mint azt Dr. Hagymásy Lászlótól, a Szülészet-nőgyógyászati Osztály vezetőjétől megtudtuk, az elmúlt évben Székesfehérváron emelkedett a szülések száma. Ugyanis 2016-ban 2756 volt ez a szám, ami 240-el több,  mint az azt megelőző évben. Majd azt is hozzátette, hogy idén – azaz az elmúlt két és fél napban – már 14 szülés történt az osztályukon. 
 
A látogatás végén Horváth-Tancsa Ágnes tanácsnok egy kis csomagot adott át az osztályvezetőnek, a kis újszülötteknek szánt bodykkal és rugdalózókkal.
 
 
 
 
 
 
Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából. 
                                              
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Kész-Varga Mónika
Fotó: Simon Erika
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.