A Magyar Kultúra Napja előtt kiállításokkal és filmbemutatóval tiszteleg Székesfehérvár

2017.01.16. 17:25
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. január 16. (hétfő)
A Döntés – az érzékszervekre ható kiállítás. Galéria 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Magyar Kultúra Napja alkalmából több kiállítás és egy filmbemutató várja a székesfehérváriakat. A Városházán pénteken mutatják be a Szent István emlékek Rómában című dokumentumfilmet a kapcsolódó fotókiállítás megnyitójával egybekötve, az Öreghegyi Közösségi Házban Drégely László-emlékkiállítás nyílik. Vasárnap este hagyományosan gálaműsort rendeznek a Vörösmarty Színházban, ahol átadásra kerül a „Pro Cultura Albae Regiae” díj. A Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában A Döntés címmel Somogyi Győző, a Nemzet Művészének százhuszonhét festményéből, Párkányi Raab Péter hatvanhat fotografikájából, tér-, fény- és illatinstallációból és Tóth Norbert kurátori koncepciójából felépülő kortárs kiállítás nyílik. A hazánkban egyedülálló tárlat 2017. január 23-tól április 30-ig látogatható.


A Magyar Kultúra Napjának székesfehérvári rendezvényeire hívta meg a fehérváriakat és városba látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester. Kiemelte a Városházán bemutatásra kerülő Szent István római örökségéhez kapcsolódó dokumentumfilmet és fotókiállítást. Elmondta, hogy a vasárnap nyíló A Döntés című kiállítás helyszínén járva úgy látja, a kialakított tér hangulata izgalmas és érdekes programot ígér, a kiállító művészeknek, a kurátornak és a Múzeum munkatársainak pedig köszönetet mondott a tárlat megszervezéséért. A Vörösmarty Színházban a Koronázási Ünnepi Játékok történelmi óriásbábjai előtt állva örömét fejezte ki, hogy a bábok megálmodójának és tervezőjének, Somogyi Győzőnek, a Nemzet Művészének a kiállítását üdvözölheti a városban. A Döntés című kiállítás kapcsán kifejezte: „Különösen egy történelmi városban mondhatjuk el azt, hogy hány, de hány olyan döntés született ennek a nemzetnek az életében, amely kötődik Székesfehérvárhoz; ezért is fontos ez a kiállítás, ami éppen ezt a problémakört járja körül, vizuálisan is fantasztikusan izgalmas hangulatot teremtve. Bízom benne, hogy az elkövetkező hetekben sokan meglátogatják a kiállítást, akár az alkotókra, akár a témára, a hangulatra való kíváncsiság által vezérelve, hogy a múzeumból kilépve a saját döntéseinek meghozatalában egyfajta iránytűt kapjanak.” A polgármester méltatta azt az összefogást, amelynek köszönhető a Magyar Kultúra Napja helyi programjainak megszervezése.

A városi programok Vakler Lajos Szent István emlékek Rómában című dokumentumfilmjének bemutató vetítésével és Simon Erika kapcsolódó fotókiállításának megnyitójával kezdődnek a Városházán január 20-án, pénteken 17 órától. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan tradicionálisan új kiállítás nyílik az Öreghegyi Közösségi Házban: 18 órakor Drégely László festőművész, díszlettervező, szobrász emlékkiállítását tekinthetik meg a látogatók, majd Hubay Miklós Elnémulás című színmű közjátékát mutatják be.

Székesfehérvár hagyományosan gálaműsorral ünnepli a Magyar Kultúra Napját. A Vörösmarty Színházban január 22-én, vasárnap 18 órakor kezdődő ünnepségen adják át a „Pro Cultura Albae Regiae” díjat. A gálaműsorban – mint a Kodály Emlékév nyitóprogramján – Kodály Zoltán kórusművei hangzanak fel, valamint Szirtes Edina Mókus Vidróczki variációk című etno-szimfonikus műve is felcsendül. (A gálaműsor meghívóval látogatható, de sajtónyilvános!)

A Döntés
című, országos jelentőségű, kortárs képzőművészeti kiállítással kapcsolatban Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója elmondta, hogy a tárlathoz számos különböző programot szerveznek: tárlatvezetéseket, akár az alkotókkal együtt, beszélgetéseket közéleti személyiségekkel, művészekkel. A kiállításban a történelmi óriásbábok is szerepet kapnak. Elindult a www.adontes.hu című honlap is, amelyen további információk szerepelnek a kiállítás üzenetével, az alkotókkal és az alkotásokkal kapcsolatban. Az érdeklődők figyelmét felhívta a történelem Fehérvárhoz kötődő alakjainak a tárlat anyagában való megjelenésére a nagyon távoli múlttól a közelmúltig – amelyek még szerethetőbbé teszik a kiállítást.

Somogyi Győző
festőművész és grafikusművész A Döntésről azt mondta, hogy jóval többről van szó, mint egyszerű festmény- és fotókiállításról. A festmények egy része eredetiben, egy része különleges megvilágításban jelenik meg, az egész pedig része egy kísérleti alkotásnak, amelyben a képeknek megvan a határozott szerepe. A magyar történelem hőseit és az Árpád-ház szentjeit bemutató műalkotásokat merészen és kreatívan használja a kiállítás, egy új műfaj és egy új alkotás létrehozásához.

Tóth Norbert
, a kiállítás kurátora a koncepciót illetően az egyén és közösség szintjén is értelmezhető erkölcsi-morális kérdésre irányította a figyelmet: mint mondta, döntési helyzetre készteti a látogatót, akinek a szépség-jóság-igazság-szentség vagy a vétkek-bűnök-kísértések között kell választania. A műtárgyak egy fekete határtalan térbe kerülnek, amelyen a halandó ember útja visz keresztül, azzal a lehetőséggel, hogy megteremtheti a kapcsolatot ég és föld között. A kiállítás végén egyetlen üzenet áll: Dönts!

Párkányi Raab Péter
szobrászművész és fotóművész 66 fotografikája az ’árnyékot’ testesíti meg Somogyi Győző képei mellett. A nézők, mint mondta, sokszor könnyedén túllépnek a szentek, a hősök élete fölött – ezen is segít elgondolkodni az ellentétes oldal megjelenítése. A képek szerepéről a művész azt mondta, hogy maga a szám is utalás és torzó, az Antikrisztus számát hagyva nyitva, a válaszadást és a döntést a látogatókra, a befogadókra bízza.

A Döntés
című kiállítást a Magyar Kultúra Napján, 2017. január 22-én, vasárnap 16 órakor Tóth Norbert, a kiállítás kurátora nyitja meg, a vendégeket dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönti. Fuhunon közreműködik Dresch Mihály Liszt Ferenc–díjas zenész, kiváló művész, brácsán közreműködik Csoóri Sándor Sündi Junior Prima-díjas zenész.

A tárlat arra az erkölcsi és morális döntésre készteti, értékválasztásra sarkallja a látogatót, melyre minden egyénnek, közösségnek, nemzetnek előbb vagy utóbb választ kell adnia. Dönteni a szépség, jóság, igazság, szentség vagy a megalkuvásokba kényszerítő vétkek és bűnök kísértése között. A kettő között a halogatások, kifogások és magyarázkodások világa létezik, csak innen kilépve lehet dönteni és a jövőt építők, vagy az azt lebontók oldalára állni. A kiállítás úgy keres megoldást az európai kultúra megőrzésére és megélésére, hogy évezredes nemzeti válaszokból építkezve hozza döntéshelyzetbe a látogató egyéneket, közösségeket.

A kiállítás egy utazás a fenevad szorítása és a hősök dicsősége között az áhított világ felé, valamint a választás és a döntés helye annak a csodának a létrejöttéhez, melyet minden ember, közösség és ezáltal minden nemzet magában hordoz, hogy összekösse az eget és a földet, a természetet és a Teremtőt.

A kiállítás két tematikus egységből áll: a Csók István Képtár földszinti előcsarnokában Somogyi Győző korábbi, Székesfehérvárhoz kapcsolódó alkotásaiból válogat a tárlat, a képtár emeleti részén pedig maga A Döntés című kiállítás látható. Itt az előtérből egy fényzsilipen át egy fekete, félhomályos térbe érkezik a tárlatlátogató, a térben pedig 66 fotógrafikán a fenevad jelenik meg, hatvanhat félhomályban rejtőzködő álarc, melynek szorításában létezik a profán világ. A terem közepén álló fehér kápolna külső falain egy száz festményből álló galériában sorakoznak a hősök, a nemzet lelkiismeretének őrzői, akik életüket és vérüket adták a haza dicsőségéért; a kápolna fényárban úszó belsejében, a szakrális térben pedig az Árpád-ház szentjeinek közel harminc világító táblája várja a látogatókat. A képi megjelenítést innovatív fény- és illathatások erősítik.

A komplex kiállítás több külhoni magyar oktatási és művészeti közösséggel együttműködésben valósul meg. A közreműködő partnerek kiemelt szerepet kaptak a kiállítás előkészítésében, szervezésében, illetve a kiállítás ideje alatt zajló előadások megvalósításában. Mindemellett a tárlat szervezői az egységes nemzetben való gondolkodást és cselekvést, továbbá a korosztályok közötti párbeszéd aktív elősegítését kívánják erősíteni. A közös munka eredményei a kiállítás honlapján, közösségi oldalán keresztül hozzáférhetőek és megoszthatóak lesznek.

A sajtótájékoztatón és a kiállítás helyszínén hétfőn készített fotók letölthetőek a Galériából!

A kiállítás helyszíne:

Szent István Király Múzeum
Csók István Képtár
Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1.
Telefon: 06-22/315-583

Nyitva tartás:
Hétfő: 13.00 – 18.00
Keddtől péntekig: 10.00 – 18.00
Szombat: 09.00 – 18.00
Vasárnap: 10.00 – 18.00

További információ:

Tóth Norbert
a kiállítás kurátora
Telefon: 06-20/911-58-27
E-mail: toth.norbert@forrasgaleria.hu

Fotó: Simon Erika

 

 

 



 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.