Az idei évben is sztárparádé lesz a Szent István Kupán

2017.01.24. 12:32
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. január 24. (kedd)
A Real Madrid mellett az FC Barcelona is eljön Székesfehérvárra 
 
 
 
Az idei esztendőben is összegyűlik az U16-os korosztály kosárlabdázó krémje Székesfehérváron! Az V. Szent István Kupán ezúttal is sztárgárdák utánpótlás játékosai küzdenek majd az aranyéremért az Alba Regia Sportcsarnokban, ahol a torna összes meccsét ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők. 2017-ben is nyolc csapat méri össze tudását a tornán, ahol az Alba Fehérvár-DKKA-n és az U16-os magyar válogatotton kívül többek között a Real Madrid és az FC Barcelona is pályára lép. A verseny előkészületeiről, részleteiről, a hazaiak esélyeiről és az ellenfelekről kedden délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be.


Jubileumi, ötödik alkalommal mérik össze tudásukat az U16-os korosztály legjobb kosarasai a Szent István Kupán. Székesfehérvár már rutinos házigazdának számít az utánpótlás kosárlabdatornák tekintetében: az elmúlt években a város adhatott otthont az U20-as fiú B-csoportos kosárlabda Európa-bajnokságnak, az Olimpiai Reménységek Tornájának, a korosztályos EYBL-tornának, emellett 2014-ben a világklasszisokkal teletűzdelt spanyol Real Madrid felnőtt alakulata is ellátogatott Székesfehérvárra.

Január 26-29. között újabb látványos és remek hangulatú mérkőzések várják az Alba Regia Sportcsarnokba ellátogatókat, és valamennyi találkozót ingyenesen lehet megtekinteni. A szervezők az idei tornát a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Zentai Levente, az U16-os válogatott technikai vezetője emlékének ajánlják.

„Európa egyik legrangosabb utánpótlástornája a Szent István Kupa, amelyen ezúttal is számos izgalmas csatára van kilátás. Az idei esztendőben ráadásul van esély az El Clásico-ra is, ami további különleges élményt nyújthat a sportot kedvelőknek. Emellett az is nagyon fontos, hogy a fiataljaink egy ilyen komoly mezőnyben tudják magukat megméretni, ami elengedhetetlen az előrelépésükhöz. Várunk minden sportbarátot csütörtöktől vasárnapig a Szent István Kupa találkozóira, a fehérvári együttesnek és a magyar válogatottnak pedig eredményes tornát kívánunk!” – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki végül sok sikert kívánt az Alba Fehérvár felnőtt együttesének a kedd esti sorsdöntő, Pau Orthez elleni FIBA Európa-kupa meccshez.

Torma Kinga, az esemény nemzetközi koordinátora elmondta: a szervezők ebben az esztendőben is gondoskodtak az igazi sztárparádéról, hiszen az Alba Fehérvár-DKKA és az U16-os magyar kosárlabda válogatott mellett a német FC Bayern München, a horvát Cibona Zagreb, a szerb Partizan Beograd, az olasz Stellazzurra Rome, valamint a két spanyol gigász, a Real Madrid és az FC Barcelona is parkettre lép Székesfehérváron. Az izgalmakat csak fokozza, hogy a Barca és a Real elkerülte egymást a csoportbeosztásnál, így akár a döntőben összejöhet egy izgalmasnak ígérkező El Clásico. Külön megtiszteltetést jelent számukra, hogy a katalánok és a blancók akadémiájának igazgatója is jelen lesz a tornán, emellett több országból érkeznek játékos megfigyelők. Torma Kinga büszkén emelte ki, hogy több neves játékos, így Luka Doncic, Samba Thiago és Vanja Marinkovic is szerepelt az elmúlt években a Szent István Kupán. 

Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke szerint mindig nagy megtiszteltetést jelent az egyesületnek, hogy részese lehet ennek az eseménynek. Mint mondta, a Szent István Kupa jól tükrözi a klub gondolkodását és elképzelését, miszerint folyamatosan nemzetközi porondon szeretne szerepelni. Véleménye szerint ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy az utánpótlás játékosok már minél fiatalabb korukban hozzászokjanak a nemzetközi meccsek ritmusához.

Peresztegi Nagy Ákos, az Alba Fehérvár-DKKA U16-os csapatának edzője, valamint a korosztályos válogatott másodedzője szerint kiváló felmérő lesz mindkét együttesnek a négynapos Szent István Kupa. Mint mondta, a tornán azt is le lehet majd szűrni, hogy az elmúlt egy évben mekkora fejlődésen mentek keresztül a csapatok. Az Alba Fehérvár-DKKA a tavalyi hetedik hely után szeretne már a csoportkörben is meglepetést okozni, míg a magyar válogatott stabil játékkal hangolódna a nyári korosztályos Európa-bajnokságra a mostani viadallal.

Balsay Ádám, az Alba Fehérvár-DKKA játékosa hangsúlyozta, hogy védekezésben és támadásban is koncentrálniuk kell a Szent István Kupán. Véleménye szerint, ha a taktikai utasításokat maximálisan betartják, akkor a komolyabb együttesekkel szemben is fel tudják venni a versenyt.

A tornáról további részletes információ a Szent István Kupa hivatalos honlapján és facebook oldalán található.

 

                                                

Szöveg: Samu Miklós

Fotó: Simon Erika

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.