Átadták a gyermekrajzokkal illusztrált, 2017-es városi naptárt

2017.01.31. 16:43
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. január 31. (kedd) 
Három palotavárosi iskola tanulói kapcsolódtak a kezdeményezéshez.    Galéria  
 
 
 
 
 
 
„Székesfehérvár, az ősi város” címmel nemrég megjelent a gyermekrajzokkal illusztrált 2017-es városi naptár, melyet ünnepélyes keretek között adtak át kedden, a Városházán. Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület kezdeményezésében idén három palotavárosi iskola tizenhat tanulója vett részt, sőt, minden naptároldalhoz egy-egy vers is tartozik Balajthy Ferenc költő jóvoltából. A gyerekeknek és tanáraiknak Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok gratulált, kifejezve köszönetét a város nevében.

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület szervezésében csaknem két évtizede minden esztendőben kiadják a székesfehérvári gyermekek rajzaival illusztrált, különleges naptárt. Idén három palotavárosi oktatási intézmény, a Bory Jenő Általános Iskola, a Vasvári Pál Általános Iskola és az István Király Általános Iskola kapcsolódott a kezdeményezéshez. Ide járó gyermekek neves városi épületeket és köztéri alkotásokat ábrázoló rajzai díszítik a 2017-es naptárt, amely „Székesfehérvár, az ősi város” címet viseli, és amely több szempontból is különleges.  Lapjain összesen tizenhat, szebbnél szebb rajzot láthatunk, illetve – idén először – Balajthy Ferenc költő jóvoltából, minden hónaphoz egy-egy vers is kapcsolódik.

A rajzok alkotóit, és a gyerekek tanárait, iskolaigazgatóit a Városházán köszöntötték kedden délután. Székesfehérvár városa nevében Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok gratulált az alkotóknak. Fontosnak tartja, hogy minden fehérvárinak legyen identitás-tudata, amely a városhoz köti, és ez teljesen tükröződik az alkotásokon. A naptár lenyomata annak, hogy a gyerekek jól ismerik Székesfehérvárt, annak nevezetes épületeit, műemlékeit. A tanácsnok köszönetét fejezte ki az ARISZ-nak és minden közreműködőnek a csapatmunkában való részvételért.

Ugyancsak köszöntötte a megjelenteket Balajthy Ferenc költő. Elismeréssel szólt az ARISZ, és személyesen Róka Gyula, a szervezet képviselője kitartó munkájáról, Székesfehérvár ősi, szemet gyönyörködtető értékeiről, és arról, hogy ha valaki igazán megismeri, akkor minden bizonnyal meg is szereti a várost. Hozzátette: a város szívesen befogadja és támogatja a különféle kulturális célú kezdeményezéseket, rendezvényeket, ami nagyon örvendetes, hiszen – mint fogalmazott – nemcsak a gyomrunkat kell megtömnünk kaláccsal és kolbásszal, hanem a lelkünket is fényesíteni kell.

Az ünnepségen ajándékok és elismerő oklevelek átadására került sor, majd a gyerekek és tanáraik dr. Cser-Palkovics András polgármester invitálására megtekintették a Városháza épületét. A városvezető a kötetlen, baráti hangulatú találkozón bemutatta a történelmi jelentőségű Dísztermet, saját irodáját, végül pedig a kistanácstermet is.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából




 


Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Május
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.