Telekis diákok szerveztek gyűjtést a Kríziskezelő Központ javára

2017.02.06. 15:37
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. február 6. (hétfő) 
Húsz doboznál is több adomány jött össze.       Galéria  
 
 
 
 
 
Mindössze néhány nap alatt gyűlt össze a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola nagy mennyiségű adománya, melyet ma délután adtak át a Kríziskezelő Központban. Az akciót tizedikes diákok kezdeményezték az Iskolai Közösségi Szolgálathoz kapcsolódóan, hogy segítsenek rászoruló embertársaikon. A támogatást jó szívvel fogadták a Sörház téri intézményben.

A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 10/A osztályának diákjai múlt héten hirdették meg jótékonysági kezdeményezésüket a Kríziskezelő Központ javára. Plakátoltak a Budi úti és a Sziget utcai intézményben, illetve a Facebook-on és az elektronikus naplóban is közzétették felhívásukat, hogy minél többeket megnyerjenek. Az Iskolai Közösségi Szolgálathoz kapcsolódó akció egyik fontos célja volt, hogy érzékenyítse a diákokat és a felnőtteket olyan emberek sorsa iránt, akik kevéssé szerencsések, szükségben élnek. A felhíváshoz a gimnáziumban és az általános iskolában is sokan csatlakoztak, így jött össze a több mint húsz kartondoboznyi adomány, melyet ma délután, szülői segítséggel szállítottak el a Sörház téri központba. Vittek többek között tartós élelmiszereket, édességeket, meleg ruhákat és takarókat, melyek bizonyára jó célt szolgálnak majd.

A Kríziskezelő Központban jó szívvel fogadták a hasznos adományokat. Zsabka Attila, az intézmény vezetője úgy fogalmazott: korábban több iskola is tett már felajánlásokat számukra, a Teleki akciója pedig jótékony meglepetés volt. Különösen értékes, hogy a fiatalok maguk ajánlották fel a segítséget. Hozzátette: Székesfehérváron és környékén 150-170 körül mozog azok száma, akik az utcán éjszakáznak, míg a téli időszakban éjjel is nyitva tartó, Sörház tér 3. szám alatti nappali melegedőben 56 főnek tudnak elhelyezést biztosítani.
 

A telekis diákok szándéka volt, hogy mederbe tereljék az Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítését, és ne kötelezően letudandó 50 órának tekintsék azt. A társadalmi felelősségvállalás jegyében határoztak úgy, hogy első alkalommal a hajléktalan embertársaiknak gyűjtenek, így igyekeznek segíteni. – mondta Gyöngyösi Mária osztályfőnök, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola tanára.  Az IKSZ keretében márciusban a HEROSZ Fehérvári Állatotthonába látogatnak, áprilisban csatlakoznak a TeSzedd mozgalomhoz, majd májusban egy időseket gondozó, székesfehérvári intézményt szeretnének meglátogatni.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 


Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Bácskai Gergely

 

 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.