Kíváncsiak Klubja

2017.02.17. 11:05
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. február 17. (péntek)
Természettudományos tehetséggondozó módszerrel ismerkednek a fehérvári pedagógusok. Galéria 
 
 

 

Kooperatív technikákat bemutató, újfajta tanítási lehetőségekkel ismerkednek a székesfehérvári pedagógusok a Bugyulófalva Szociális Szövetkezet jóvoltából, Székesfehérvár Önkormányzatának finanszírozásában. A képzés második foglalkozása ma zajlik az István Király Általános Iskolában.

  

A Kíváncsiak Klubja programját a Bugyulófalva Szociális Szövetkezet indította el még a 2011/2012-es tanévben egy korai fejlesztéses szakasszal. Céljuk, hogy a pedagógusoknak olyan módszereket mutassanak be, melyekkel a természettudományos ismereteket kooperatív technikákkal át tudják adni a gyerekeknek. Ezen túl áttekintést nyújtani számukra a differenciált fejlesztésről, és képessé tenni őket az IKT-eszközök hatékony használatára.
Miután a szövetkezet több európai uniós pályázatot elnyert, lehetősége adódott arra, hogy minél szélesebb körben terjessze ezt a módszert. A program intenzíven három éve fut, ez idő alatt több mint húsz városba jutott el. 

Székesfehérvár Önkormányzatának anyagi támogatásával most a fehérvári általános iskoláknak is lehetőségük nyílt arra, hogy ezzel az újfajta módszerrel megismerkedhessenek. A pedagógusoknak egy háromnapos elméleti kurzust szerveznek, melynek során a szövetkezet előadói bemutatják nekik a módszert, miközben kísérleteket végeznek, IKT-táblán dolgoznak. 

A program második képzési napja ma a Székesfehérvári István Király Általános Iskolában zajlik. Juhász László környezetvédelmi tanácsnok örömmel számolt be arról, hogy az önkormányzat finanszírozásával ezen a környezetismereti képzésen Székesfehérvár minden általános iskolájából egy-egy pedagógus részt vesz, akik – remélhetőleg – saját iskolájukban ezt továbbadják, így a diákok érdekfeszítő és interaktív módon tudnak majd környezetünk ismeretéről tanulni. Ezt egy nagyon jó kezdeményezésnek tartja – mint mondta -, s amennyiben sikeres lesz, akkor ezt a programot az önkormányzat folytatni fogja.    

A képzés második foglalkozásának helyet adó intézmény igazgatója, Krählingné Kovács Tünde elmondta: nagyon örültek a lehetőségnek, hogy iskolájuk részese lehet ennek a tanfolyamnak, hiszen ennek megvalósulása előtt az ő terveik között is szerepelt már egy ilyen program kezdeményezése. Amikor a szakgimnáziumokban is elindult a természettudományos tárgyak komplexitása, akkor gondolkoztak azon, hogy felépítenek erre egy „jógyakorlatot”. Ennek kapcsán számolt be arról, hogy a nemrég lezajlott Országos Diákparlamenten a fiatalok által megfogalmazott Ajánlásban is szerepelt, hogy jó lenne ismét külön tanulni a kémiát, a biológiát és a fizikát. Ugyanakkor nagyon fontos az, hogy ezeket a tantárgyakat a diákok komplexitásukban is lássák. Így a kettősség folyamatosan jelen van e kérdéskörben.   

Mint arról a Bugyulófalva Szociális Szövetkezet igazgató elnöke, Krop Hajnalka beszámolt, ez egy olyan program, ami azon óvodásoknak, alsósoknak, valamint 5-6. osztályos gyerekeknek szól, akik érdeklődnek a természettudományok iránt. Céljuk nem más, minthogy megszerettessék velük ezen tudományok mindennapjait. Elmondta, hogy meglátása szerint már kiskorban is elkezdődik a pályaorientáció, és ezért van annak jelentősége, hogy már ilyen korai szakaszban megkedveltessék velük a környezetvédelmet és a különböző tudományokat, kialakítva egyfajta kötődést.
Beszámolt arról is, hogy egy pályázat keretében már korábban négy székesfehérvári óvodában is bemutatták ezt a programot, ahonnan pozitív visszajelzéseket kaptak.
A mostani képzés kapcsán köszönetét fejezte ki a városnak, hogy lehetőséget biztosított számukra arra, hogy valamennyi székesfehérvári iskolában ezt a módszert elindíthassák. Az első képzési nap tapasztalatai alapján azt mondta, a pedagógusoknál látja, hogy nagyon motiváltak és szeretik ezt a programot.
Az elnök arról is tájékoztatást adott, hogy a képzés keretében minden pedagógus kapott egy tananyag csomagot CD-vel, ami a foglalkozásokon túl segítséget nyújt számukra a módszer elsajátításában és alkalmazásában. Illetve minden iskolában a gyerekek körében egy bemutató foglalkozást is tartani fognak annak szemléltetésére, hogy mindez a gyakorlatban hogyan zajlik.
A szövetkezet munkatársai a pedagógusok első ilyen foglalkozásain is részt vesznek, és kísérik őket, visszajelzéseket adva számukra az első alkalmakon tapasztaltakról. A kezüket azonban nem engedik el a továbbiakban sem, lehetőséget adnak számukra a folyamatos egyeztetésre. 

Janis Norbert, a fehérvári képzés egyik résztvevője, a Székesfehérvári István Király Általános Iskola biológia - környezet szakos pedagógusa elmondta, hogy ezidáig a tehetségkutatásról és a tehetséggondozásról volt szó a foglalkozásokon, s megismerkedtek különböző kooperatív módszerekkel is. Kiemelte, hogy az egyes kooperatív játékok blokkjai között volt lehetőségük pihentetni az elméjüket, ami jólesett, s ezt a gyerekeknél is egy bevethető módszernek találta annak elkerülése végett, hogy az órák ne legyenek túl monotonak. 

 

Bővebb információ a képzésről itt:
http://bugyulo.hu/kivancsiak-klubja/kepzesek

 

 

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 


                                                
 

 

Szöveg: Kész-Varga Mónika
Fotó: Bácskai Gergely

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.