Kalevala napja a SAMPO-nál

2017.03.03. 13:03
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. március 3. (péntek)
Találkozón a Székesfehérvári Finnbarátok Köre. Galéria 
 
 
 
Csütörtökön a Vörösmarty Mihály Könyvtárban szervezett programot a Kalevala napja alkalmából a SAMPO Székesfehérvári Finnbarátok Köre. A Széna Téri Általános Iskola diákjai készültek műsorral a független állammá alakulásának 100 éves évfordulóját idén ünneplő Finnország legérdekesebb természeti szépségeiről, valamint nemzeti eposzukból is részletek hangzottak el. 



Édës ëgyfelem, fivérëm, vélem ëgyívású vérëm! Fűzögessünk dalt a dalba, öltögessünk szót a szóba, ëgyüttlétre ëgybegyűlve, kétfelől közel kerülve! Ugyan ritka benne részünk, szokatlan az ily szërëncse északi hideg hazánkban, sanyarú sorsú sarkvidékën. 

(Részlet: Kalevala, Első énëk, Szente Imre fordításában)


Elias Lönnrot néprajztudós 1835. február 28-án tette közzé az első Kalevala-kötethez írt előszavát. Erre az eseményre emlékezünk a Kalevala napján. Az eposz jelentős hatással volt a finn kultúrára és a világirodalomra egyaránt. A Kalevala teljes magyar fordítását 1871-ben Barna Ferdinánd, majd 1909-ben Vikár Béla készítette el. 

A SAMPO Székesfehérvári Finnbarátok Köre három éve alakult meg, városunkban hosszú múlttal rendelkező finn-magyar kapcsolatokra építve és azokat tovább fejlesztve, a 10 fő alapító taggal indult baráti kör, mára több mint 30 tagot számlál. Tegnap délután a Vörösmarty Mihály Könyvtárban az Egyesület szervezésében megemlékeztek a Kalevala napjáról a Széna Téri Általános Iskola Sajnovics János nyelvész nevét viselő szakkör tagjainak közreműködésével. A diákok részleteket adtak elő a Kalevalából és bemutatták az érdeklődő közönségnek Finnország legérdekesebb természeti szépségeit, többek között az északi fény jelenségét. Felkészítő tanáruk Horváthné Kocsis Szilvia.

Prépost Károlyné, a SAMPO Székesfehérvári Finnbarátok Körének elnöke beszámolt az egyesület munkájáról, az elmúlt három évben szervezett programokról, melyek során többek között dr. Szíj Enikő egyetemi docens, a nyelvtudományok doktora, a Magyar-Finn Társaság elnöke is vendége volt a baráti körnek. A Széna téri Tagkönyvtár adott helyet Kövi Kriszta tervező, grafikus iparművész tárlatának, ahol finn népmesékhez készült illusztrációkat láthattunk. A Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, valamint a Széna Téri Általános Iskola diákjai az elmúlt években is megünnepelték a Kalevala napját, továbbá a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben Raitsits Tivadar középiskolai tanár, a baráti kör titkára tartott előadást Sofi Oksanen finn írónő műveiről.

Finnország idén ünnepli független állammá alakulásának 100. évfordulóját. A baráti kör ennek tiszteletére idén is számos érdekes programot tervez, melyre ezúton is szeretettel hív minden kedves érdeklődőt, egyben tagjai sorába is várja mindazokat, akik Finnország és a finn kultúra iránt érdeklődnek.

Az Egyesület Arany János születésének 200. évfordulója előtt is tiszteleg, meghívásukra május 25-én dr. Szíj Enikő, az ELTE docense Arany János ismertsége a finnek körében címmel tart előadást Székesfehérváron.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!



Fotó: SAMPO Székesfehérvári Finnbarátok Köre

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.