Édes pillanatok a polgármesteri munkában

2017.03.03. 17:33
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. március 3. (péntek) 
Bemutatkozott a TortaPalota.        Galéria  
 
 
 
 
 
 
Bemutatta tevékenységét a Géza utcai TortaPalota. A küllemében és ízvilágában is egyedülálló, magas minőségű termékeket gyártó vállalkozás hobbiként indult, és mindössze néhány év alatt nőtte ki magát. A TortaPalotában dr. Cser-Palkovics András polgármester és Deák Lajosné önkormányzati képviselő tett látogatást.

A TortaPalota tulajdonosa Szabari Éva öt-hat évvel ezelőtt egy ismerőse cukrászműhelyében kezdte a tevékenységét menyasszonyi torták készítésével, melyeket akkor még kuriózumnak számító cukorvirágokkal díszített. Alkotásait a legnagyobb közösségi portálon népszerűsítette, és egyre több elismerést kapott. Több esküvői magazin felkérte, hogy készítsen a divatfotózásaik tematikájához illő tortákat, ennek köszönhetően a „szupermodell édességek” számos alkalommal címlapra kerültek.

A megrendelések számának emelkedésével a vállalkozás fokozatosan bővült és fejlődött. A TortaPalotában csak tavaly hatvannál is több esküvői tortát és süteményt készítettek, és szállítottak az ország számos pontjára, sőt, a határon túlra is. Teljes családi segítséggel alakították ki a Géza utcai műhelyüket, amely mellett decemberen egy elviteles süteményboltot is megnyitottak. Az üzletnél is az volt a koncepció, hogy olyan termékekkel rukkoljanak elő, melyek Székesfehérváron még nem találhatóak meg. Fontosnak tartják a sütemények külső megjelenését, emellett azonban hangsúlyosabb szerepet kapott az ízvilág, melyet csak nemes alapanyagokkal lehet elérni. A piskóták tojással készülnek, a krémekhez valódi belga csokoládét, 35 százalékos állati tejszínt, gyümölcsöt használnak, mesterséges nyersanyagok nélkül. Tapasztalataik szerint egyre nagyobb az igény a vásárlók részéről, akik a magasabb árkategória ellenére is szívesebben választják a természetes alapanyagokkal készült, minőségi termékeket.

A TortaPalotában tett látogatást pénteken délután dr. Cser-Palkovics András polgármester. Mint fogalmazott, nagyon jó látni egy fehérvári, ma már sokak által ismert kisvállalkozást, amely egy ötletből nőtte ki magát rengeteg szorgalommal és alázattal. Külön öröm, ha az emberek életük legboldogabb pillanatait különleges fehérvári sütemények, torták mellett élhetik meg.

Ugyancsak gratulált a vállalkozás sikeréhez Deák Lajosné önkormányzati képviselő. Elmondta: pártolja, hogy a Belvárostól távolabb található városrészekben is legyenek üzletek, többek között cukrászdák, melyeket a családok, az idősek, a gyerekek könnyen el tudnak érni. A fehérvári TortaPalota családi vállalkozás különlegessége továbbá, hogy a diétázók, a különböző ételallergiákban szenvedők és a cukorbetegek is találnak itt számukra fogyasztható süteményeket.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából


 

Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika
 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.