„Ezért érdemes valahova odaszületni!”

2017.03.07. 20:17
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. március 7. (kedd)
Vastapssal köszöntötték Fa Nándort a Városháza Dísztermében. Galéria 
 
 
 
A Vendée Globe a földkerekség legnehezebb vitorlázóversenye, amely számos próbatétel elé állítja még a leggyakorlottabb kapitányokat is. Fa Nándor igazi hősnek számít, hiszen immáron másodszor teljesítette a megmérettetést. Kedden este a székesfehérvári hajós mesélt a Városháza Dísztermében a Vendée Globe érdekességeiről, s mindenről, ami mögötte van.


Több mint negyvenezer kilométeres táv, embert próbáló nehézségek, s nem mellesleg mindenféle külső segítség nélkül körbehajózni a Földet egy 60 lábas (18 méter) hajóval – röviden így összegezhető a világ legnehezebb vitorlázóversenye. Fa Nándor nem kevesebbre vállalkozott tehát az elmúlt év novemberében, minthogy megannyi akadályt leküzdve, körbehajózza a Földet a Vendée Globe-on – pályafutása során immáron ráadásul harmadszor! Egyik legemlékezetesebb útja éppen az első indulásához kapcsolódik, amikor az 1992-93-as menet során Fa Nándor a legjobb nem franciaként, az ötödik helyen ért célba 128 nap után. A legutóbbi Vendée Globe-on 63 évével a második legidősebb volt a mezőnyben, aki Spirit of Hungary nevű hajójával vágott neki a nemzetközi versenynek.

A székesfehérvári vitorlázó a mostani viadalon is bravúrosan szerepelt: 93 nap 22 óra 52 perc 9 másodperc alatt teljesítette a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyt. Célba érkezésekor Les Sables d'Olonne kikötőjében több ezres tömeg ünnepelte Fa Nándort, aki február 8-án, valamivel déli tizenkét óra előtt lépte át a hivatalos célvonalat. A beérkezést követően az öröm diadalittas pillanatai következtek családja, barátai, valamint szurkolói körében, a magyar Himnusszal és persze az elmaradhatatlan pezsgőlocsolással. 

Kedden este a Városházán köszöntötték Székesfehérvár földkerülő hajósát, Fa Nándort, aki élménybeszámolót is tartott a több száz fős közönségnek. A programra zsúfolásig megtelt a Díszterem, a megjelentek pedig percekig felállva tapsolták Fa Nándort, aki miután megköszönte a gesztust, meghatódva így szólt: „Ezért érdemes valahova odaszületni!”.

Székesfehérvár polgármestere rövid köszöntőjében Fa Nándor teljesítményét méltatta, emellett kiemelte, hogy a város közössége már nagyon várta a neves vitorlázó hazaérkezését és élménybeszámolóját. Érdemei elismeréseként dr. Cser-Palkovics András Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel tüntette ki Székesfehérvár Díszpolgárát, az óceáni szólóvitorlázót.

A beszélgetés előtt Palkovics Lajos, a Fehérvári Polgárok Egyesületének elnöke és Schultz György, a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület elnöke is köszöntötte Fa Nándort. Ezután Kaiser Tamás sportriporter beszélgetett a Vendée Globe mezőnyében nyolcadik helyen célba érkező, a Földet már ötödször megkerülő Fa Nándorral, aki kalandjairól és a rangos megmérettetésen szerzett tapasztalatairól is mesélt a népes hallgatóságnak. A majd' másfél órás beszélgetés során a Királyok Városába varázsolta a Vendée Globe semmihez sem hasonlítható, páratlan hangulatát és az ahhoz vezető utat. Felelevenítette, hogy a sors véletlenszerűségének köszönhette élete harmadik Vendée Globe-ját. 2010-ben kezdett el motoszkálni benne a gondolat, hogy még dolga van az óceánon. A viadal rajtjáig az elmúlt években minden egyes óceáni útját egy felkészülésnek tekintette a világ legnehezebb vitorlásversenyére. A hivatalos rajt felemelő érzésként maradt meg számára, hiszen több százezren ünnepelték a mezőny huszonkilenc indulóját.  

A többhónapos út során – ahogy azt a hajónaplójában is megírta – két hétbe tellett számára, mire megszokta az egyedüllétet. „Általában 5-10, jó esetben 20 perceket tudtam csak aludni. Amint behunytam a szememet rögtön álmodtam, s ezekben az álmokban emberek szerepeltek. Két hetet követően a Kanári-szigeteknél már álmaiban is egyedül voltam. Ez volt számomra a fordulópont, hiszen ezután még jobban a feladatomra tudtam koncentrálni.”

Fa Nándor a versengés menetéről is őszintén vallott. Mint mondta, minden versenyző le akarta győzni a másikat, de az út során egyre inkább társakként tekintettek egymásra, akikre lehetett számítani a bajban. A bő három hónapos út alatt nagyon kellett figyelnie az étkezésre, amely sokszor a védekezést is jelentette egyben a borzasztó hideg ellen. A kilencvenhárom nap során az emberek, a barátai, s a legjobban a családja hiányoztak számára. Élménybeszámolójában arról is mesélt, hogy szerettei hangja hallatán úgy érezte magát, mintha "megmelegedett volna a levegő", addig nem fázott az egyébként hideg szélben sem. A közönség emellett megismerhette az étkezéseket, a mindent kibíró ruházatot és az alvás nélküli mindennapok részleteit.

Az élménybeszámoló lezárásaként eddigi pályafutását is összegezte Fa Nándor. „Gyönyörűséges élettel áldott meg a sors. Számtalan olyan élményt szereztem, amit nem szeretnék újraélni – például majdnem nekimenni egy jéghegynek –, de örülök, hogy megtörténtek. Pályafutásom alatt roppant gazdag ember lettem az élményeim által, nem véletlen, hogy többet éltem 63 évesen, mint más több száz esztendő alatt. A vitorlázás mellett roppant hálás vagyok a szárazföldi életért is, hiszen csodálatos családdal vagyok megáldva, emellett egy gyönyörű városban élhetek, köztetek! Rengeteget tapasztaltam, de még sok van hátra!” – zárta gondolatait Fa Nándor.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 



Szöveg: Samu Miklós
Fotó: Bácskai Gergely, Kiss László

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.