Az Őrzők készen áll március 15-re

2017.03.13. 16:29
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. március 13. (hétfő)
A Táncházban próbálták az ünnepi műsort. Galéria 
 
 
 
 
A Táncházban tartották a március 15-én bemutatásra kerülő „Őrzők” című előadás sajtónyilvános összpróbáját. A Belvárosban 2017-ben is utcaszínházi formában elevenednek meg a nagy nap eseményei, a fehérvári közönség által már ismert középiskolás diákszínjátszók és a Bory Jenő Általános Iskola diákjainak közreműködésével. Az ünneplő székesfehérváriak szerdán délelőtt és délután is megtekinthetik az előadást a Városház téren.


A március 15-i városi megemlékezés része az az egyedülálló utcaszínházi előadás a Belvárosban, amelyben a fehérvári közönség által már ismert középiskolás diákszínjátszók és a Bory Jenő Általános Iskola diákjai vesznek részt. Az „Őrzők” című produkció arra épül, hogyan hagyományozódik át generációról generációra a mindenki által ismert történelmi esemény, és hogyan őrződhet meg a forradalom ethosza. A szereplő iskolai osztály egy történelemórán ismerkedik az 1848. március 15-i történésekkel, amely megelevenedik a felidézéssel párhuzamosan.

A Táncházban tartott hétfői összpróbán dr. Matuz János, a darab rendezője elmondta, hogy az előadással a különleges nap tisztaságát, erejét és lelkesedését szeretnék bemutatni – szóval, tánccal és zenével: „A nagy reformkori álom a „haza és haladás” jelszavakkal, a hagyománytisztelet és a modernizmus egyszerre van jelen a közgondolkodásban és az előadásban is. Nehéz mindig megújulni egy megemlékező műsorral; én arra vagyok nagyon büszke, hogy az idei teljesen más, mint a tavalyi előadás. Ezzel a 3-4 generációs modern történettel egy teljesen új oldaláról sikerült megvilágítani a nemzeti ünnepet.”

Az előadást dr. Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendása írta és rendezi, zenei vezetője Cserta Gábor, koreográfusa Majoros Róbert, az általános iskolásokat Horváthné Puru Olga vezeti – akinek szerepe volt a szövegkönyv megírásában is –, a kórust Sziklai Szilvia készítette fel. A szerepeket Jenei Márton, Scheer Panna, Szabó Irma Diána, Badi Rebeka, Detre Soma, Komlódy Márk, Körmendi Kristóf, Strasszer Domokos és Horváth Csaba alakítják. Az előadás fontos résztvevője az 50 fős kórus, amely az énekek mellett a görög drámák kórusainak mintájára is megszólal majd. A produkcióban közreműködnek az Alba Regia Táncegyüttes fiatal táncosai is, akik a népi és világi vonásokat ötvöző zenére mutatják be koreográfiájukat.

Az Őrzők című műsort a Városház téren felállított színpadon március 15-én délelőtt 10.15 órakor és délután 16 órakor nézheti meg az ünneplő fehérvári közönség.


Az összpróbán készült fotók letölthetőek a Galériából!

 

 

 

 

 



Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Kiss László
 

 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.