MEFOB és ARAK-VADEX Kupa – a futásé lesz a főszerep április első hétvégéjén

2017.03.17. 11:21
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. március 17. (péntek) 
A Palotaváros és a Gaja-szurdok lesznek a versenyhelyszínek, nevezni március 22-ig lehet.      Galéria  
 
 
 
 
 
 
 
A futásnak, a természet szeretetének szentelik április első hétvégéjét a sportbarátok. 1-jén, szombaton a Palotavárosban rendezik meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Tájékozódási Futó Országos Bajnokságot, melyet 2-án, vasárnap a II. ARAK-VADEX Kupa tájfutóverseny követ a fehérvárcsurgói Gaja-szurdokban. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a VADEX fehérvári székházában.

Az Alba Regia Atlétikai Klub Tájfutó Szakosztálya 2015-ben szerveződött újra. Ekkortól különös hangsúlyt fektettek az utánpótlás-toborzásra és -nevelésre, a tájfutás, azaz tájékozódási futás népszerűsítésére, a városi köztudatba való visszaemelésére, az elődökhöz (a Videoton, a Volán szakosztályaiban folyó kiváló szakmai munka) méltó helyre tételére. Ehhez nemcsak az ARAK vezetőségétől és atléta sporttársaktól, hanem egyre több városi vállalkozástól is kaptak támogatást a szervezők, hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Stein Barnabás szakosztály-igazgató.

Elmondta, hogy tavaly a Vadex Zrt-vel közösen rendezték meg az I. ARAK – VADEX Kupa Táj- és Terepfutó hétvégét. Ennek sikere alapján az országos sportági szövetség (MTFSZ) az idei Magyar Egyetemi–Főiskolai Tájfutó Országos Bajnokság megszervezésére is alkalmasnak találta a szakosztályt. Ezt a versenyt rendezik meg április 1-jén és 2-án, szombaton és vasárnap a II. ARAK-Vadex Kupa Tájfutóversennyel együtt, amely a MEFOB kísérőversenye.

Szombaton
11.30 órakor kezdődik a megnyitó, a verseny 13.00 órától indul az István Király Általános Iskola előtt kijelölt versenyközpontból. A futók innen indulva teljesítik a kijelölt pályát a Palotavárosban. Az OB résztvevői váltóban futnak látványos tömegrajttal, az ARAK-VADEX Kupa résztvevői egyéni versenyszámban időeltolódásos indítással. A verseny várhatóan 15.00 óráig tart. Erre a napra külön versenyt hirdetnek a székesfehérvári általános és középiskolák csapatai számára, és díjazzák a legtöbb indulót küldő iskolát.

Vasárnap
klasszikus normáltávú versenyt rendeznek, a tavalyihoz hasonlóan ismét a fehérvárcsurgói Gaja-szurdokban, a Vadex Zrt. széleskörű támogatásával. A versenynap a MEFOB és az ARAK-VADEX Kupa eredményhirdetésével zárul.

Mindkét versenynapon lesznek tájfutó játékok, illetve megtartják a tavaly nagy népszerűségnek örvendett  labirintust és a mátrix-pályát
, melyen a nézők is elindulhatnak. Nagy hangsúlyt fektetnek továbbá a kerekesszéket használó sportolók integrálására, a tájfutó sporttársak érzékenyítésére. Ennek jegyében külön pályát jelölnek ki a hand-bike-kal érkező „suhanó” futóknak, illetve a klasszikus kerekesszékkel érkezőknek, akik mellé kísérőt is biztosítanak. A verseny támogatja továbbá az E.ON Hungária Zrt., amely megjelenik a versenyen zéró emissziós és földgázüzemű járműveivel, és közreműködik a versenyzők szállításában.

A tájfutásról a környezet- és természetvédelem, illetve a sport szeretete jut eszünkbe, melyek mindegyikét kiemelten kezeli Székesfehérvár városa, emelte ki Mészáros Attila alpolgármester. Hozzátette: a város anyagilag és erkölcsileg is támogatta az ARAK-ot 2014-15-ben, a Tájfutó Szakosztály újjászervezésében, és nagy öröm, hogy azóta a szakosztály a versenyszervezésben is sikereket aratott. Az alpolgármester jó hangulatú, eredményekben gazdag versenyzést kívánt a MEFOB  és az ARAK-VADEX Kupához.

A VADEX Zrt. számára megtiszteltetés, hogy ismét közreműködhet a verseny megrendezésében, melyből a cég munkatársai aktívan kiveszik részüket, mondta Tóth Károly termelési vezérigazgató-helyettes. Arról is beszélt, hogy Fejér megye viszonylag sík területen fekszik, így a keleti Bakonyban fekvő Gaja-szurdok különös jelentőségű. Bátran állíthatjuk, hogy a megye egyik legszebb pontja, ahol minden természeti szépség megtalálható. A verseny bázisa a Pisztrángos-tó lesz, melynek környezetét folyamatosan fejlesztik. Érdemes megtekinteni többek között a Károlyi-kilátót, ahonnan az egész Gaja-völgy belátható.

Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar hallgatói önkéntes munkájukkal segítik a kétnapos verseny lebonyolítását. Bíznak abban, hogy hozzájárulhatnak a verseny sikereihez és Székesfehérvár sportéletének gazdagításához, zárta a sajtótájékoztatót Veres Richárd, az ÓE AMK ügyvivő szakértője.

A verseny nevezési határideje
 
2017. MÁRCIUS 22. (SZERDA) 24.00 óra.


A részletes versenykiírás és egyéb információk letölthetőek a Galériából.

 


Szöveg: Havasi Tímea
 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.