A Vasvári győzött a IV. korcsoportos Városi Kosárlabda Diákolimpia döntőben

2017.03.22. 15:24
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. március 22. (szerda)
Színvonalas összecsapást láthatott a szépszámú közönség. Galéria 
 
 
 
A IV. korcsoportos Városi Kosárlabda Diákolimpia döntőjébe a Vasvári Pál Gimnázium és a Ciszterci Szent István Gimnázium csapata jutott be. Az Alba Regia Sportcsarnokban mindkét együttest népes szurkolótábor biztatta, helyenként a felnőtt meccseket idéző hangulatban és hangzavarban. Az eseményt Bogár Pál, az Alba Regia Építők hajdani nagyszerű játékosa, Európa-bajnok emlékének ajánlották.


Az egykori kosárlabdázó, Székesfehérvár közismert sportalakja, Bogár Pál emléke előtt tisztelegtek szerda délután az Alba Regia Sportcsarnokban. Bogár Pál több évig a székesfehérvári kosárlabda sportág kiemelkedő versenyzője volt. Részt vett az 1952-ben rendezett nyári olimpián és csapatkapitánya volt az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert kosárlabda válogatottnak. Sportolói pályafutásának befejezését követően tovább szolgálta a székesfehérvári kosárlabda sportágat, több évtizedig a sportklub elnökségi tagja volt.

A 2016/2017. tanévi városi IV. korcsoportos fiú Kosárlabda Diákolimpia Döntőjében a Vasvári Pál Gimnázium és a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai küzdöttek meg egymással az aranyéremért. Összesen nyolc korosztályos iskolai kosárlabdacsapat indult el a Városi Diákolimpián. A nyolc alakulatot két négyes csoportba osztották a szervezők, a fiatalok pedig körmérkőzéses szisztéma szerint játszottak egymás ellen. Mindkét csoport első helyezettje a másik csoport második helyezettjével mérkőzött meg az elődöntőben, ahonnan a Ciszterci és a Vasvári tanulói jutottak be a döntőbe.

A mindent eldöntő összecsapáson mindkét iskola játékosai be akarták bizonyítani, hogy ők a legjobbak, így nagy irammal kezdődött a találkozó. A meccs elejét teljes mértékben a vasvárisok uralták, akik remekül használták ki a ziccereket, emellett a védekezésben is jól teljesítettek. Az első negyedet 21-8-ra nyerte a fehér mezben játszó Vasvári Pál Gimnázium, s ekkor úgy tűnt, magabiztos győzelmet arat. Ezt követően megemberelte magát a Ciszterci, és 16-16-ra hozta a második negyedet – a nagyszünetben azonban így 37-24-re vezetett a Vasvári.

A harmadik negyedben aztán hatalmas hajrát indítottak a cisztercisek, akik 49-44-re feljöttek. Izgalmas utolsó 10 perc várt a felekre, az idegek csatáját végül a Vasvári Pál Gimnázium tanítványai bírták jobban, és 70-60-ra nyertek. A finálénak üde színfoltot adtak az iskolák népes szurkolótáborai, akik az egész találkozón teli torokból buzdították kedvenceiket.

Az eredményhirdetésen Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, Balsay István, Székesfehérvár egykori polgármestere, Zentai Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportiroda vezetője, valamint Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal Civil, Ifjúsági és Sportiroda sportmunkatársa adták át a díjakat.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 


                                                  
Szöveg: Samu Miklós
Fotó: Simon Erika

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.