A Magyar Költészet Napjához kapcsolódva ma délelőtt avatták fel Takács Imre József Attila-díjas költő és író domborművét a Vörösmarty Társaság székházának falán. Székesfehérvár díszpolgárának emléktábláját dr. Cser-Palkovics András polgármester és Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke leplezte le. Beszédet mondott Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Bakonyi István irodalomtörténész és Jerzi Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.

A Székesfehérváron egykoron tanárként, majd könyvtárosként dolgozó Takács Imre, aki később a Kortárs és az Árgus folyóirat munkatársa volt, polgári foglalkozásai mellett folyamatosan publikált írásokat, verseket, és rendszeresen jelentek meg kötetei. A város művészeti életének sokáig aktív résztvevője volt. Születésének 90. évfordulóját tavaly ünnepelte a város. Székesfehérvár díszpolgárának pályája és személyisége előtt tisztelegve, a Vörösmarty Társaság székházának falán ma délelőtt avatták fel Takács Imre emléktábláját. A rendezvény a Magyar Költészet Napjához kapcsolódva zajlott, melyet egy perces néma tiszteletadással kezdtek, adózva a napokban elhunyt székesfehérvári irodalmár, Román Károly emléke előtt.    

Az ünnepség Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke Költészet-napi köszöntő gondolataival folytatódott, aki az Arany János emlékév kapcsán úgy fogalmazott: bízik abban, hogy ebben az évben minden nap a költészet napja lesz. József Attila és Márai Sándor születésnapjának egybeesése kapcsán a magyar költészet egységességéről és univerzális mivoltáról beszélt. Elmondta, a két költőt összekapcsolja a művészi és emberi igazsághoz való hűség, a tisztesség a szavakban és a mondatokban, vagyis egyszóval a hitelesség. Hiszen – mint mondta - hitelesség nélkül nincsen művészet, s esélyünk sincs arra, hogy az igazság keresésére induljunk. Hangsúlyozta: a költészet lelki és szellemi táplálék, s mint ilyen, rendszeres fogyasztása életfontosságú. A költészet tértől és időtől független, így lehet az, hogy egy kétezer évvel ezelőtt íródott költemény ugyanúgy megrendíti olvasóját, mint egy olyan vers, amit két nappal azelőtt jegyzett le az alkotója. Némi túlzással, a költészet szinte az egyetlen lehetőségünk arra, hogy emberhez méltó, értékes életet élhessünk.
Majd Takács Imre irodalmi és képzőművészeti életpályáját méltatta. Szólt arról is, hogy a költő nem egyszer saját verseit is megfaragta: sajátos képverseket létrehozva. Szobrai és képei ugyanarról beszélnek, mint a versei: a létbe vetett ember szorongásairól, félelmeiről és örömeiről. Arról a kemény küzdelemről, amelyet minden halandó megvív életének megéléséről értelmessé tételéért.
Végezetül minden jelenlévő kitüntetett figyelmébe ajánlotta a Kossuth utcában közvetlen a dombormű szomszédságában lévő Csongor és Tünde irodalmi kávézót, amely reményei szerint Székesfehérvár szellemi, irodalmi életének egyik központjává növi ki magát: könyvbemutatóknak, író-olvasó találkozóknak, zenés irodalmi műsoroknak otthont adva. Ott, ahol a szellemi élvezetek mellett a gasztronómia édes világába is kirándulhat a remélhetőleg nagyszámú közönség. Megköszönve a Vörösmarty Társaság fáradhatatlan és időtálló munkáját zárta gondolatait.  

A József Attila-díjas Takács Imre költő és író domborművét dr. Cser-Palkovics András polgármester és Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke leplezte le, aki a Lefagyott csillagképek című saját szerzeményét is előadta a rendezvényen.  

Az emléktábla avató beszédét Bakonyi István irodalomtörténész mondta. Takács Imréről, mint a Vörösmarty Társaság alapítójáról beszélt, és olyan költőről, aki itt, Székesfehérváron lelt otthonra. Akkor is, amikor a Kortárs szerkesztőségébe járt Budapestre innen, s akkor is, amikor szellemi közegre és barátokra lelt a királyi városban. Szólt azokról a ’80-as évekbeli irodalmi estekről, melyek a Sziget utcában zajlottak az ő szervezésében.
Takács Imréről, mint az irodalmi társaság motorjáról és szellemi központjáról beszélt. Megemlítette érdes dörmögését és bölcs világlátását. Azok közé tartozott – mint mondta – akik össze tudták tartani az egymással alig szóba állókat, azokat, akik viszont egyformán becsülik az ilyen személyiségeket. Verseinek nyelvezete, stílusa senki mással össze nem téveszthető - hangsúlyozta. Sok-sok versében ott sorjázik a fájdalom, a lelki megpróbáltatás mozzanata. A Takács-vers rétje immár az öröklét része, a mi dolgunk, hogy az életmű éljen tovább! 

Az ünnepség díszvendége volt Jerzi Snopek, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki felszólalásában személyes élményeit megosztva a jelenlévőkkel, a magyar költészet nagyszerűségéről és az emberekre való érzelmi hatásairól beszélt, csodálva és elismerősen szólva április 11-ről, a Magyar Költészet Napjáról.   

Az ünnepséget – mely az emléktábla koszorúzásával ért véget - megtisztelte jelenlétével a dombormű alkotója, Párkányi Raab Péter, valamint Takács György, a költő fia és dr. Cséby Géza költő, műfordító is, és számos irodalomkedvelő fehérvári. 

A költészet napjához kapcsolódva nemcsak a délelőtt, de a délután is a művészetek jegyében fog zajlani. Opole fennállásának 800. évfordulója tiszteletére, a Vörösmarty Társaság termében kiállítás nyílik Wajrach Jan lengyel szobrász-festőművész alkotásaiból, majd Wójcik Janusz Ireneusz költői estet rendeznek a Városháza Dísztermében. A programok nyilvánosak, minden érdeklődőt szeretettel várnak!

A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából. 


 





 

Szöveg: Kész-Varga Mónika
Fotó: Simon Erika