„Tavasz első hajnalán kinyílott a tulipán”

2017.04.10. 15:01
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. április 10. (hétfő)
Tavaszváró kiállítás nyílt a Vasvári Pál Általános Iskolában. Galéria
 
 
 
Már hetekkel ezelőtt a tavasz közeledtére és a húsvétra hangolódtak a Vasvári Pál Általános Iskola alsós tanulói. Az intézmény rendszeresen szervez képzőművészeti és rajzkiállításokat, melyek keretében a tanulók megmutathatják tehetségüket. Ezúttal tavaszi virágok témakörben kellett alkotniuk a vasváris alsós diákoknak, akik szép rajzokkal gazdagították az iskola galériáját. A tárlat egészen május 20-ig tekinthető meg.


A Vasvári Pál Általános Iskola tavaszi tárlatán az intézmény negyvennégy alsós tanulójának az alkotása látható. A gyerekek több héten keresztül készítették el a műveket, tavaszi virágok témakörben. A fiatalok temperatechnikával dolgoztak csoportban, nagyméretű gipszkartonra. A gyerekek munkáját Matyi József tanító irányította, az ő osztályából alkottak a legtöbben, összesen tizenhat tanuló.

A kiállítás megnyitóján Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, aki szerint felemelő látvány, hogy már az elsősök is milyen gyönyörű munkára képesek. Beszédében elmondta, hogy a csoportban végzett munka, a közös alkotás gyönyörűsége mellett közösséget is formált.

Viza Attila önkormányzati képviselő megnyitóbeszédében megköszönte a felkészítő tanároknak és a diákoknak, hogy létrejöhetett a Vasvári Pál Általános Iskolában a tavaszváró kiállítás, emellett Matyi József tanító munkáját is méltatta. Mint mondta, egy tanévben többször is arra ösztönzi a fiatalokat, hogy megmutassák képességüket, és rajzzal fejezzék ki, mit jelent számukra az adott témakör. Viza Attila megköszönte a Vasvári Pál Általános Iskola pedagógusainak, hogy rendszeresen figyelmet fordítanak a rajzkiállítások megszervezésére.

A megnyitó műsorában a 2. a és az 1. b osztály diákjai szerepeltek. A növendékeket Sass Judit és Kupeczik Antalné tanítók készítették fel. A kiállítás 2017. május 20-ig lesz megtekinthető az iskola galériájában.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.

 


           

Szöveg: Samu Miklós
Fotó: Simon Erika

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.