Fehérvári Streetball Majális, immár huszonegyedszer

2017.04.20. 11:41
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. április 20. (csütörtök)
Április 28-ig jelentkezhetnek a négyfős csapatok
 

 

 

A Székesfehérvári Sportmajális részeként a Lénia 2 Kft. idén is megrendezi a hagyományos Fehérvári Streetball Majálist. A rendezvény immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza, így az ország egyik legrégebbi, és egyben egyik legjelentősebb streetball eseménye – a résztvevő csapatok létszámát tekintve is. Tíz kategóriában évről évre mintegy 40 négyfős csapat vetélkedik egymással, az utcai kosárlabdázás szabályai szerint.

 

A május 1-jei Utcai Kosárlabda Fesztivál a ’90-es évek elejétől kezdve szervesen hozzátartozott a város állandó tömegsport programjaihoz. 2012-ben egy sokéves hagyomány éledt újjá Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával, valamint a Lénia 2 Kft. szervezésében. A kosárlabdát kedvelők legnagyobb örömére idén május 1-jén ismét együtt pattogtathatják a labdát a Bregyó Sportcentrumban. 

„Székesfehérváron nagy hagyományokra tekint vissza a kosárlabda sportág. Jó bizonyíték erre, hogy már az elmúlt évtizedekben is neves játékosok szerepeltek a fehérvári klubban, emellett az utánpótlás-nevelésre is büszkék lehetünk. A kosárlabda szeretete a mindennapokban is jól érzékelhető, hiszen gyakori kép a városban, hogy a családok együtt játszanak. Székesfehérvár Önkormányzata minden támogatást megad a kosárlabda töretlen fejlődéséhez, gondoljunk csak a felnőtt csapatra és az ország legjobb utánpótlás-akadémiájára. Természetesen a tárgyi feltételeket is biztosítjuk annak érdekében, hogy az élsportolók mellett a tömegsportolók is minél nagyobb számban űzhessék a kosárlabdát. A Kosárlabdázók Országos Szövetsége, valamint a város összefogásával több iskola tornaterme megújult. Ezen kívül a Bregyóban egy kiváló minőségű kosárpályán pattogtathatják a labdát a mozogni vágyók. Nagy örömmel támogatjuk a Streetball Majálist, amely kiváló lehetőséget biztosít a kosárlabda szerelmeseinek az önfeledt szórakozásra.” – mondta Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, aki azt is kiemelte, hogy egy olyan sportcentrumot kívánnak létrehozni a jövőben az Öreghegy lábánál, a Túrózsáki utca (volt Vidi parkoló) és az Pozsonyi út (öreghegyi Spar) közötti területen, az Aszalvölgyi vízfolyás mellett, ahol kosárpálya is rendelkezésre áll majd. 

Posch Ede, a Lénia 2. Kft. ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy már huszonegyedik alkalommal rendezhetik meg a népszerű tömegsport eseményt. Mint mondta, a sikeres szervezéshez nagy biztonságot jelent az a tény, hogy Székesfehérvár Önkormányzata támogatja a rendezvényt. A tervek szerint körülbelül harminc-negyven csapat jelentkezésére számítanak a szervezők. A Székesfehérvári Streetball Majálison iskolások, felnőttek, családi és vegyescsapatok versenyezhetnek. Jelentkezni április 28-ig lehet, nevezni a Fehérvári Ajándékboltban, az Alba Regia Sportcsarnok kávézójában és a szervező Lénia2 Kft. Pozsonyi út 23. szám alatti irodájában lehet. 

A mérkőzéseken nincs játékvezető, a játékosok maguk között döntenek a vitás kérdésekben, a régi grundfoci mintájára. A legfiatalabb résztvevők éppen hogy beültek az iskolapadba, az örökifjak rangidősei pedig hatvan fölött járnak. A családi kategóriában szülők és gyerekek játszanak vállvetve, sőt, az is előfordul, hogy a nagyszülők is beszállnak a játékba. 

A résztvevők zöme a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia növendéke, illetve az Építők, az Albacomp, a Videoton és az Ikarus korábbi játékosai közül kerül ki, de sokan érkeznek az ország más vidékeiről is. A játékosok között számos hajdani élvonalbeli kosaras pattogtat, sőt, néhány korábbi magyar válogatott is. 

Érdemes lesz tehát a Sportmajális forgatagában időt szánni a tavaly átadott streetball pályán zajló utcai kosárlabda torna megtekintésére is. A rendezvény fő támogatója Székesfehérvár Önkormányzata és a Decathlon, médiatámogatója a Fehérvár Médiacentrum.

 

A rendezvény plakátja letölthető a Galériából.







Szöveg: Lénia 2 Kft., Samu Miklós 
Fotó: Simon Erika 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.