A Föld Napját ünnepelték a Kossuth Lajos Általános Iskolában is

2017.04.21. 14:16
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. április 21. (péntek)
Egy fitneszparkot is átadtak az iskola udvarán. Galéria 
 
 
 
A Jobb Veled a Világ Alapítvány egyedülálló akcióval ünnepelte idén a Föld Napját: a világnap alkalmából közös énekléssel hívták fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, a fenntartható gondolkodásmód és az azzal járó életmód mellett való elköteleződésre. Az akcióhoz a székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola is csatlakozott. A diákok közösen énekelték el a „Gyújts egy gyertyát a Földért” című dalt. A pénteki program keretében emellett egy új fitnesz játszóparkot is felavattak az intézmény udvarán.


A Föld Napja (április 22.) alkalmából számtalan eseményt rendeznek világszerte. A programokkal a Föld természeti környezetének megóvására kívánják felhívni a figyelmet. Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld Napját először 1970. március 21-én tartották meg. Magyarországon 1990 óta rendezik meg, az Earth Day Network koordinálásával 175 országban zajlanak események ennek alkalmából. 2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjává”nyilvánította.

Az idei évben egy rendhagyó figyelemfelhívó akciót indított el a Jobb Veled a Világ Alapítvány. A kezdeményezésnek köszönhetően az iskolák, különféle intézmények, munkahelyi közösségek ezen a napon tudták megünnepelni a Föld napját és elénekelni a „Gyújts egy gyertyát a Földért” című dalt. A mozgalommal a környezetkultúrára nevelés fontosságára kívánták felhívni a társadalom figyelmét.

A népszerű akcióhoz a székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola is csatlakozott. Strasszerné Farkas Márta igazgató elmondta, hogy örömmel csatlakoztak a Jobb Veled a Világ Alapítvány felhívásához. „Intézményünk – a Boldog Iskola hálózat tagjaként – csatlakozott az „Énekelj a Földért!” mozgalomhoz. Nagyon boldog vagyok, hogy mi is részesei lehettünk ennek a nagyszerű kezdeményezésnek! Külön örömet jelent számomra és kollégáimnak is, hogy az akcióhoz az iskola összes diákja csatlakozott.”

A tanulók már az elmúlt napokban is lázasan készültek a Föld Napjára, hiszen az iskola aulájában több, környezetvédelemmel kapcsolatos alkotás is megtekinthető volt. A pénteki programon az iskola összes diákja közösen énekelte el a „Gyújts egy gyertyát a Földért” című dalt. Ezt követően szintén nagy meglepetésben volt részük a tanulóknak, hiszen az iskola udvarán egy új fitnesz játszóparkot avattak fel.

Az eseményen részt vett Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok is, aki szerint a gyerekeknek nagy elvárásoknak kell megfelelniük az iskolában, éppen ezért fontos, milyen környezetben tanulnak. „A Kossuth Lajos Általános Iskola egy nagyon jó hangulatú iskola. A Boldog Iskola hálózat tagjaként az intézményben minden feltételt biztosítanak a tanulóknak a töretlen fejlődéshez. Természetesen Székesfehérvár Önkormányzata is mindent megtesz a környezeti értékeink megóvásáért. Ennek érdekében rendszeresen szervezünk olyan figyelemfelhívó eseményeket, mint a Critical Mass, igyekszünk minél jobb lehetőségeket biztosítani a gyalogos- és a kerékpáros közlekedőknek, emellett a víz állapotát is rendszeresen ellenőrizzük.” – mondta Östör Annamária, aki örömét fejezte ki, hogy a pénteki napon egy fitnesz játszóparkot is át tudtak adni az iskola udvarán. Az új eszközöket Östör Annamária képviselői keretéből sikerült beszerezni, mintegy másfél millió forint értékben.

Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.




Szöveg: Samu Miklós
Fotó: Varju Zoltán Mihály

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.