Elkészült a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújításának az első üteme

2017.06.26. 10:44
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. június 26. (hétfő)
29,5 millió forintos beruházás valósult meg. Galéria 
 
 
 
 
 
Elkészült a Móricz Zsigmond utca burkolatfelújításának az első üteme. Az ÚT 2017-19 Program 29,5 millió forintos beruházásának műszaki átadásán Deák Lajosné önkormányzati képviselő, Bozai István városgondnok és Böröcz László, a kivitelező cég vezetője adtak tájékoztatást.


A környéken lakók régi vágya valósult meg a Móricz Zsigmond utca felújításával, fejezte ki örömét Deák Lajosné önkormányzati képviselő. „Az első szakasz készült el, körülbelül 3000 m² területen cseréltek burkolatot, illetve aknatetőket. Arra törekszünk, hogy az utca végig megújuljon még az idén, hiszen elég nagy a forgalom: az itt élők közlekedése mellett az átevezető szerepe is jelentős az utcának, az Öreghegy felől sokan erre jönnek a Belváros felé, mentesítve a Berényi utat, illetve a Király sort.” A képviselő az Önkormányzat útfelújítási programjával kapcsolatban megköszönte a Városgondnokságnak és a kivitelezőnek a gyors és pontos munkát.

Böröcz László
, a kivitelező Útéppark Kft. cégvezető tulajdonosa megerősítette, hogy a burkolatcserére nagy szükség volt az utcában, valamint régiek voltak, elhasználódtak a csatornaöntvények, mintegy ötven darabot újakra kellett cserélni.

Az ÚT 2017-19 Programmal kapcsolatban Bozai István városgondnok elmondta: „Az idei évben már több mint 900 millió forint értékű munkánál járunk, amelyek döntő többségének a munkaterület-átadása megtörtént, több mint egy negyed része már el is készült. 90-nél több helyszínen hajtunk végre út-, járda- és parkolófelújításokat, és egy-két park felújítása is belefér a programba. Jól haladunk, az eredeti tervek szerint az idei év munkálatai várhatóan ősz végére befejeződnek.”

A Móricz Zsigmond utca burkolatfelújítási munkái a május 22-én kezdődtek meg. A beruházás során a rossz állapotú burkolat kopócseréje valósult meg 5+1 cm vastagságban az utca két szakaszán, a Széna tér – Hotel Vadászkürt között 945 m²-en, valamint a Hotel Vadászkürt – Huba köz között 2015 m²-en. A régi kopóréteg marása után kicserélték, illetve szintre emelték az aknafedlapokat, víznyelőrácsokat.

A kivitelezés bruttó 29,5 millió forintos beruházásból valósult meg a Városgondnokság ÚT 2017-19 programjának keretében. A Móricz Zsigmond utca II. ütemének (a Géza utcáig) burkolatfelújítása is megvalósul még idén, jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik a kivitelező kiválasztására.



Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!





Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika



 

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.