Schwäbisch gmündi fiúkar járt a Városházán

2017.07.31. 13:10
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. július 31. (hétfő)
A Szent Mihály Kórus énekkel köszöntötte a fehérváriakat. Galéria 
 
 
 
 
Schwäbisch Gmünd Szent Mihály Kórusa járt a Városházán: a katolikus fiúkar tagjait Égi Tamás alpolgármester köszöntötte. A fogadáson részt vett Balsay István, a testvérvárosi szerződést aláíró egykori polgármester is. A kórus a Díszterem és a város történelméről, nevezetességeiről hallgatott meg egy rövid ismertetést. A fogadás után a fiúkar rögtönzött előadást tartott a Városház téren, énekkel köszöntötték a Belvárosban sétálókat.


A Városházán Égi Tamás alpolgármester köszöntötte a Schwäbisch Gmündből érkezett Szent Mihály Kórus tagjait. A testvérvárosi kapcsolatról azt mondta, hogy kiemelten fontos az együttműködés Székesfehérvárnak, amelyben a kulturális rendezvények is helyet kapnak hosszú évek óta, és remélhetően még hosszú évekig a jövőben is. Az ifjú kórustagoknak az alpolgármester elmesélte, hogy számára Schwäbisch Gmünd azért is kedves, mert a nagynénje annakidején ott tanult. A vendégeknek kellemes időtöltést kívánt a városban, és örömét fejezte ki, hogy a nyári szünetben ide utaztak.

Az eseményen részt vett Balsay István, az 1991-ben megkötött testvérvárosi szerződést aláíró polgármester. A két város baráti körének szervezésében az elmúlt héten Schwäbisch Gmündben jártak, és felelevenítették az eltelt 26 év tapasztalatait. A testvérvárosi együttműködést nagyszerűnek nevezte, kiemelve a civil szervezetek, az iskolák, a kórusok, az intézmények és a családok közötti kapcsolatokat.

A kórus nevében Josef Graf fogadta a köszöntést, és röviden bemutatta a kart: a 60 éve működő templomi kórus működése alapvetően a Szent Mihály-templomhoz kapcsolódik, nagyrészt egyházi dalokat énekelnek, de előadásaik között a popstílus is helyet kaphat. 

A fogadáson részt vett Igariné Komlósi Erzsébet, a Székesfehérvár – Schwäbisch Gmünd Baráti Kör elnöke is, ő mutatta be a fiúknak a Dísztermet, mesélt a történelmi vonatkozásokról, majd megnézték a Szent Korona másolatát.

A német katolikus fiúkar a fogadás után énekkel köszöntötte a székesfehérváriakat a Városház téren.


Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!








Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika, Bácskai Gergely
 
 
 
 
 
 
 
 


 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.