Holnap nyitja kapuit a 20. FEZEN

2017.08.01. 12:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. augusztus 1. (kedd)
Minden idők legerősebb programja a fesztiválon.  
 
 
 
 
 
Holnap 10 órakor nyitja kapuit a jubileumi 20. FEZEN fesztivál. Minden idők legerősebb programja, hat zenés helyszínnel, több mint 100 fellépővel várja a látogatókat. A programról és a lakossági információkról Mészáros Attila alpolgármester és Kovács Antal főszervező adtak tájékoztatást.


Mészáros Attila
alpolgármester a jubileumi FEZEN előtt egy nappal a város várakozásáról szólt: „Fontos időszak ez a város életében, és örömteli, hogy a fesztivál történetében először elfogytak a bérletek és a szombati napijegyek. A „Teltházas” táblát hamarosan ki lehet rakni – ez annak a húsz éves munkának köszönhető, amit Kovács Antal és csapata a szervezésbe beletett.” – fogalmazott Mészáros Attila, majd a zenei kínálat néhány évvel ezelőtti kibővítését méltatta, aminek köszönhetően még többeknek ad szórakozási lehetőséget a FEZEN. A tavaly bevezetett diákjegyek idén is elfogytak, így külön öröm, hogy a fiatalokat idén is sikerrel szólította meg a kínálat.

A nagy érdeklődéssel kapcsolatban az alpolgármester a városlakók és kifejezetten a környékbeliek türelmét és megértését kérte, valamint felhívta a fesztiválozók figyelmét a harmadfokú hőségriasztás miatt fontos elővigyázatosságra. A következő négy napra jó szórakozást kívánt minden kilátogatónak.

Holnap délelőtt 10 órakor nyílnak a FEZEN kapui. Kovács Antal főszervező, a fesztivál alapítója a jubileumi kínálatról elmondta: „A 20. FEZEN olyan line-up-ot hozott össze, ami bármelyik európai közepes nagyságú fesztiválnak a felhozatalát megüti. Úgy látjuk, hogy érdeklődés is pontosan olyan, amit ez a line-up kíván, mindenkit szeretettel várunk!” Szerdán a leginkább fiataloknak szóló kínálatból a Majka & Curtis, a WellHello és a Halott Pénz nagy érdeklődésre számot tartó hármasnak ígérkezik. A csütörtöki világsztár, Alice Cooper előzenekara az angol Saxon lesz, a popszínpadon pedig a Russkaja, a Punnany Massif, majd a House Of Pain bandája lép fel zárásként. Pénteken FEZEN-születésnap: a Depresszió, a Road, a Glenn Hughes után a Tankcsapda koncertjén lesz tűzijáték és torta is. A zárónapon a pop rajongói a FEZEN Retro Special-ön szórakozhatnak, az estét a Scooter zárja, a rock színpadon pedig az Ignite és a The Offspring is fellép.

A hasznos információk közül kiemelte, hogy aki teheti, mindenképpen az Új Váralja sor felől közlekedjen: a Mártírok úti gyalogoshídnál nagy sorok várhatóak az egyszeri áteresztés maximuma miatt, így mind a biztonság, mind a kényelem szempontjából a másik irány javallott – ahol megfelelő számú parkolóhely és kassza áll rendelkezésre.

A régi MÁV-pályán található főkemping megtelt, az Önkormányzat együttműködésének köszönhetően a fesztiválozók ingyenesen vehetik igénybe a Bregyó-közi kempinget, valamint új területet is nyitottak a sátorral érkezőknek. Idén mindenkinek regisztrálnia kell, a kempingezni szándékozókat kérik, hogy ma éjfélig tegyék ezt meg a http://www.fezen.hu/ oldalon.

Az Alba Volánnal együttműködve buszjáratokat indítanak, amelyek a fesztivál helyszíne és a Bregyó köz között közlekednek, az első járatok a holnapi kapunyitás után viszik ki a sátorozókat, egyébként pedig délután hozzák, majd késő éjszaka viszik vissza a látogatókat.

A teltházas fesztivál főszervezője köszönetet mondott a támogatóknak, kiemelten az Önkormányzatnak és a Harman Becker Kft-nek, majd a környékben lakóknak megköszönte a türelmet; ők előzetesen regisztrálva kedvezményesen válthatnak napijegyet személyi igazolványuk és lakcímkártyájuk felmutatásával a helyszínen.



A fesztivál idején biztonsági útzárakra kell számítani délután 5 és hajnali 2 óra között:

A forgalomkorlátozások helyszíne és időtartama:

Mártírok útja

Takarodó úti felüljáró előtti autóbuszöböl és zöldterület zárása beléptetésre.

Mártírok útján, a Zrínyi utca és a Madách utca között és a Kinizsi utcában a Mártírok útja előtt teljes keresztirányú zárás:

2017. 08. 02. szerda 17.00 órától másnap 02.00 óráig,
2017. 08. 03. csütörtök 16.00 órától másnap 02.00 óráig,
2017. 08. 04. péntek 15.00 órától másnap 02.00 óráig,
2017. 08. 05. szombat 15.00 órától másnap 02.00 óráig.

„Behajtani tilos, kivéve Volán és taxi” közúti jelzések kihelyezése a Zrínyi utcai és a Madách utcai zárásnál. Behajtani tilos közúti jelzés kihelyezése sávos terelőtáblákkal a Kinizsi utca csatlakozásában.

„Útszűkület”, „Előzni tilos” és „30 km/h sebességkorlátozás” közúti jelzések kihelyezése a Mártírok útján, az Ifjúság utca után és a Madách utca utáni buszmegállónál.

A Kinizsi utcai autóbuszmegálló (a Seregélyesi út felé menő irányban) 2017. 08. 02. szerda reggel 06.00 órától 2017. 08. 06. vasárnap 24.00 óráig a felüljáró előtti járdaszakasz elé, a fizikai zárásokon belülre, a forgalom elől elzárt terület kezdetének vonalába kerül áthelyezésre.

A szervező és a KNYKK Zrt. közötti egyeztetés alapján a helyijáratos autóbuszok forgalmában, menetrendjében változás nem történik, azokat átengedik a zárásokon
.

A Mártírok útján és a Raktár utcában idén biztonsági okokból nem kerül kijelölésre parkolósáv.


Új Váralja sor

2017. 08. 02 szerda 17.00 órától 2017. 08. 06. vasárnap 02.00 óráig:

- „Megállni tilos” közúti jelzések kihelyezése, a teljes Új Váralja soron, a Széchenyi utcától,
- MÁV Vagon Kft. bejáratától Behajtani tilos, kivéve engedéllyel (fesztivál buszok, helyi cégek) közúti jelzések kihelyezése, a Déli Vasút utcától – buszöböltől, továbbá a Takarodó utcában az autóbusz öböl után (menetirány szerint) és a 2/b számnál (Új Váralja sornál).
„Előzni tilos” és „30 km/h sebességkorlátozás” közúti jelzések kihelyezése az Új Váralja soron, a Déli Vasút utca vonalában induló mart aszfaltos út előtt.


Az Új Váralja sor – Délivasút utca csomópontban a jármű forgalmat elterelik az Új Váralja sorról a mart aszfaltos kerülő útra.

 





Szöveg: Fraller Ildikó


 

 

 




 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.