A gyalogosok érdekében

2017.08.08. 11:19
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. augusztus 8. (kedd)
Fejlesztések Öreghegyen. Galéria 
 
 

 

 

Járdafelújítás és gyalogos-átkelőhely kialakítása is történt az elmúlt időszakban Öreghegyen. A beruházásokkal kapcsolatban ma reggel tartottak helyszínbejárást, melynek keretében Östör Annamária önkormányzati képviselő adott tájékoztatást a részletekről. 

  

A Béla úton járda került kialakításra az elmúlt hetekben a Szeredi utca és a Nagyszombati út között nettó 31,9 millió forintból. 1,5 méter szélességben és 460 méter hosszban térkő burkolatú járdát építettek ki, valamint ezzel párhuzamosan felújításra került az árok is. A műszakilag indokolt középső szakaszon, 140 méter hosszan a burkolása is megtörtént, míg felújították a kis átmérőjű átereszeket és kapubejárókat, valamint megtörtént a feltöltődött árok kitisztítása is.  

Mint arról a körzet önkormányzati képviselője, Östör Annamária beszámolt, eddig ezen az útszakaszon járda egyáltalán nem volt, ami azt jelentette, hogy gyalogosan, futva, vagy akár babakocsival mindenkinek a 811-es számú úton kellett közlekednie az autók és kamionok között. Örömét fejezte ki, hogy ez a balesetveszélyes, áldatlan állapot itt megszűnt. Hozzátette, hogy ezen túl felújították a Szeredi utca és a Rózsahegyi út között a rossz állapotban lévő kapubejárókat, a csapadékelvezetéssel együtt: kitisztították az árkokat, ami sokkal jobb vízelvezetést, és a lakóknak sokkal könnyebb tisztántartást tesz lehetővé.
Majd köszönetét fejezte ki mind a Városgondnokságnak, mind a kivitelező cégnek, hogy gyorsan végeztek a munkálatokkal. Elmondta azt is, hogy a lakókkal folyamatos kapcsolatban voltak, és kéréseiket tolmácsolták a kivitelező cég felé, akik az időközben felmerült esetleges minőségi problémákat is orvosolták. Tájékoztatást adott arról is, hogy azokat az árokszakaszokat, amiket műszaki szempontból nem feltétlenül szükséges leburkolni, azokat is meg fogják csinálni. Elmondta, hogy a járdafelújítás a Városgondnokság számára folyósított a körzetek fejlesztésére elkülönített útalapból készült el.   

Arról már Bakró-Nagy Tamás, a Városgondnokság műszaki ellenőre számolt be, hogy nemrég a Béla út - Fiskális út csomópontban gyalogos-átkelőhely került kiépítésre. Így a korábbi széles torkolat vissza lett szűkítve, mert a járművek eddig nagy sebességgel kanyarodtak ki a Fiskális útról a Béla útra, valamint kanyarodtak be a Béla útról a Fiskális útra, és ez nem volt kellően biztonságos. A Fiskális út vonalvezetése rá lett fordítva merőlegesen a Béla út nyomvonalára, így kisebb lett a gyalogosok számára az átkelési szélesség és a járművek is alacsonyabb sebességgel kell, hogy közlekedjenek. Ezzel párhuzamosan a Fiskális úton felújításra került a betonlapos járda is mintegy 80 méter hosszan, csatlakozva a korábban felújított szakaszhoz. A csomópontban új közvilágítási oszlopot is kihelyeztek, míg a meglévőn lecserélték a lámpafejeket. A felújítás nettó 7,6 millió forintos önkormányzati keretből valósulhatott meg.   

Mint azt Östör Annamária elmondta: sok lakó köszönetét fejezte ki, hogy megtörtént ennek a gyalogos-átkelőhelynek a kialakítása a járdaszigettel és az új közvilágítással. Reméli, hogy a környéken lakók már megszokták az új csomópontot, és megelégedésükre fog szolgálni a jövőben is.

 

A helyszínbejáráson készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

                                      


 

Szöveg: Kész-Varga Mónika
Fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.