Több mint száz új parkolóhely a Palotai úton

2017.08.11. 14:12
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2017. augusztus 11. (péntek)
Ingyenes parkolás mától az újonnan kialakításra került murvás gyűjtőparkolóban. Galéria
 



Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Bozai István városgondnok közösen számoltak be a Palotai út 9. szám alatt elkészült több mint 100 parkolóhelyről, amelyet a Székesfehérvári Királyi Napokra érkezők már használhatnak. A parkoló díjfizetési kötelezettség nélkül vehető igénybe.  


Székesfehérvár Önkormányzata év elején döntött a város komplex parkoló-hálózatának fejlesztéséről, melynek révén, a Belváros peremén az elkövetkezendő három évben – akár területvásárlásokkal – mintegy ezer darab új parkolóhely kerül kialakításra. A gépjárművel közlekedők számára a Belváros minél kedvezőbb megközelíthetősége érdekében megindult programnak köszönhetően a Székesfehérvári Királyi Napok kezdetére a Palotai úton egy új parkolót nyitottak ma meg.      

Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: szerették volna, hogyha ezen a területen egy új gyűjtőparkoló kerülhet kialakításra. Ezt területvásárlással tudták megvalósítani úgy, hogy abban a Városgondnokság működött közre, amit megköszönt nekik. Mint mondta, ez nagyon sokak parkolási problémáira jelent majd megoldást. Mától ez már használható.
Szólt arról is, hogy díjfizetési kötelezettség a parkolón nincsen, így azt ingyen igénybe lehet venni. Hangsúlyozta, mivel murvás parkolóról van szó, ideiglenes burkolattal, ezért nem szeretnék ezt bevonni a díjfizetési zónába. Ingyenesen használható gyűjtőparkolóként fog funkcionálni: akár a Belváros közeli hivatalok, akár az Alba Pláza, vagy a különböző kulturális intézmények, illetve a buszpályaudvar könnyebb megközelítését szolgálva.
Távlati célként elmondta, hogy a jövőben ezen a területen épülhet meg az eredetileg a Dr. Koch László utcába tervezett parkolóház, ahol pedig felszíni parkoló kerül majd kialakításra, és ezt követően újítják fel teljes szélességében a Dr. Koch László utcát. Az ezzel kapcsolatos előtervezés megkezdődött.  

Arról már Bozai István városgondnok számolt be a helyszíni sajtótájékoztatón, hogy a Palotai út 9. szám alatt, a 3000 m2-en az elmúlt hetekben kialakításra került parkolóban mintegy 110 parkolóhely áll a gépjárművel közlekedők rendelkezésére. A 30 centiméteres alapot kapott, zúzott burkolatú, valamint aszfaltburkolatú útcsatlakozásokkal, jelzőtáblákkal és közvilágítással ellátott parkoló kialakításának nettó költsége 23,5 millió forint volt, amit megköszönt a kivitelező cégnek. Kiemelte, hogy a parkoló egyirányú, egy bejárattal és egy kijárattal. Így sokkal biztonságosabb, tekintve, hogy szembejövő forgalomra nem kell figyelni.
Elmondta, hogy ma elkészül az Eszperantó tér aszfaltozása is. Így amennyiben az időjárás kegyes lesz, és a festési munkálatokat is el tudják végezni a hétvégén, akkor vasárnaptól már azt a parkolót is újra lehet használni. 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy augusztus 14-én, hétfőn a tervek alapján a Palotai utat teljes hosszában meg fogják nyitni. Ugyan a Gaja-híd munkálatai még folytatódnak, de azok már nem vagy csak kis mértékben fogják zavarni a gépjárműforgalmat.

 

A helyszíni sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a Galériából.

 





Szöveg: Kész-Varga Mónika
Fotó: Bácskai Gergely

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.