Szerdai sajtóesemények

2018.11.20. 14:55
MEGHÍVÓ - 2018. november 21. (szerda)
Stadion avató és mérkőzés a megújult Sóstói Stadionban. Ülésezik a megyei diákparlament. Tájékoztató a Székesfehérvári Adventi Jótékonysági Futásról és Estélyről. Alba Regia Ösztöndíjak átadása.
 
 
 
 
 
 
ÖNKORMÁNYZATI PROGRAMOK


2018. november 21-én (szerdán) 09.00 órakor
kezdődik a
Fejér Megyei Diákparlament,

amelynek résztvevőit

Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok köszönti.
Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett ülés két napirendi pontja: Az Országos Diáktanács tagjának beszámolója a diáktanács munkájáról; Tisztújítás.
Helyszín: Városháza, Díszterem



2018. november 21-én (szerdán) 09.00 órakor

Viza Attila tanácsnok
nyitja meg a

Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok Szakmai Napját
.

Délelőtt a család témakörben hallhatnak előadásokat az érdeklődők, délután pedig három szekcióban folytatódik a szakmai nap programja.

Helyszín:
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház (Liszt F. u. 1.)



2018. november 21-én (szerdán) 10.00 órakor

sajtótájékoztató keretében számolnak be a

„Család és KarrierPONT létrehozása és működtetése

a székesfehérvári, a sárbogárdi és az enyingi járásban”

című projektekről.


Résztvevők:
Dr. Simon László kormánymegbízott
és
Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke

Az említett településeken megnyitotta kapuit a Család és KarrierPONT, melynek célja a nők munkaerőpiaci helyzetének, és a család-munka összeegyeztethetőségének javítása.

Helyszín: Piac tér 10., Székesfehérvári Család és KarrierPONT



2018. november 21-én (szerdán) 11.00 órakor

közös sajtótájékoztatót tart

dr. Cser-Palkovics András polgármester,
Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója
és
Balogh Attila, a MOL Vidi ügyvezetője.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, kérjük, részvételi szándékát november 20-án 16 óráig jelezze a laszlo.magyarcsik@eurolex.hu
e-mail címen.

Helyszín:
Sóstói Stadion



2018. november 21-én (szerdán) 11.00 órakor

Földügyi konferencia kezdődik.

Köszöntőt mond:

Bitay Márton Örs, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára,
Prof. Tick József rektorhelyettes, Óbudai Egyetem,
Földváry Lóránt kutatási dékánhelyettes, OE Alba Regia Műszaki Kar,
Pődör Andrea intézetigazgató, Geoinformatikai Intézet,
valamint
Brájer Éva alpolgármester.

A konferenciát
a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége elnöke,
Jakab István nyitja meg. 

Helyszín: OE ARMK Geoinformatikai Intézet (Pirosalma u. 1-3.)



2018. november 21-én (szerdán) 13.30 órakor

 sajtótájékoztatón hirdetik meg a következő

Székesfehérvári Adventi Jótékonysági Futást és Estélyt.

Jelen lesznek
:
Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Jótékonysági Estély háziasszonya,
dr. Cser-Palkovics András polgármester,
valamint
az idén támogatott szervezetek és az ARAK képviselői.

Helyszín: Városháza, kistanácsterem



2018. november 21-én (szerdán) 14.45 órakor

 dr. Cser-Palkovics András polgármester adja át

az Alba Regia Ösztöndíjakat.


Az eseményen részt vesznek a pályázatokat elbíráló bizottság tagjai. A középiskolásoknak és felsőoktatásban tanulóknak meghirdetett ösztöndíjpályázatról közzétett előzetes közleményünk az alábbi linken: https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_11326 

Helyszín:
Városháza, Díszterem



2018. november 21-én (szerdán) 15.35 órakor

díjátadóval zárul

a városi  diákolimpia  IV. korcsoport teremlabdarúgás döntője.

A csapatok az 1-3., valamint a 4-6. helyért mérkőznek meg.

A díjakat Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok adja át.

Helyszín: Sóstói Stadion fedett műfüves csarnoka (Csíkvári út 10.)



2018. november 21-én (szerdán) 17.15 órától

egyórás, látványos ünnepséggel készül

Székesfehérvár Önkormányzata,  majd

 19.00 órától a MOL Vidi labdarúgócsapata

lép pályára hazai terepen az Újpest FC ellen.

Helyszín: Sóstói Stadion




INTÉZMÉNYI PROGRAMOK


2018. november 21-én (szerdán) 08.00 – 11.00 óra

között

nyílt órákat tartanak a leendő első osztályosok és szüleik számára a

Vasvári Pál Általános Iskolában.

Helyszín: György O. tér 3.



2018. november 21-én (szerdán) 11.30 és 15.30 óra között

ügyfélfogadást tart Dr. Szatmári Éva,

az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referense.

Helyszín: Fehérvári Civil Központ



2018. november 21-én (szerdán) 16.00 órakor

 folytatódik a Kodolányi Szabadegyetem és a

 Harmadik Kor Egyeteme „Évfordulók, sorsfordító századok -

1218,1443, 1568, 1918, 1968” mottóval.


Ezúttal Magyar király a keresztes hadak élén -
II. András Magyarországon és a Szentföldön
címmel
 tart előadást  Prof. Dr. Veszprémy László DSc,
 a PPKE egyetemi tanára,  a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos tanácsadója.

Helyszín:
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház



2018. november 21-én (szerdán) 17.00 órakor

kezdődik Izinger Katalin művészettörténész

Hogyan nézzünk modern festményt? – Ötleteljünk együtt!

című előadása.

Helyszín: VMK Zsolt utcai Tagkönyvtára



2018. november 21-én (szerdán) 17.00 órakor

Történeti patikaenteriőrök
címmel tart előadást

Bugár-Mészáros Károly.

Részletek az alábbi linken: https://www.facebook.com/events/187764812114789/.

Helyszín
: Fekete Sas Patikamúzeum



2018. november 21-én (szerdán) 18.00 órakor

folytatódik a "Csajos Est" című programsorozat,

melyek a témája a Viszlát, komfortzóna!  lesz.

A program meghívott vendége lesz Széll Jutka coach,
természetgyógyász. A beszélgetés után vetítik
a Szoba gyerekkel kiadó című francia vígjátékot.

 Részletek az alábbi linken:
http://teleelettel.hu/esemeny/7383/csajos_est_viszlat_komfortzona

Helyszín:
Barátság Mozi



2018. november 21-én (szerdán) 18.00 órakor 

program kezdődik
A párkapcsolatok láthatatlan buktatóiról 

Ruff Nikoletta, igazságügyi mediátor,
ThetaHealing instruktor és konzulens előadásában.


Helyszín
: Köfém Művelődési Ház

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.